Élet
Kiemelt életről szóló versek:
Miért lenne más-e nap?
Ma ugyanúgy távolokba vesztél.
Lobogó hajamban a gyászselyemszalag
feketébb a korhadó keresztnél.
Visszatérés az üres szülői házba
Kopott kredenc, üres szenesvödör:
a feledés rozsdaként szöszmötöl.
Lyukas lavór csupán az emlékezés,
megkezdett kenyérben felejtett kés.
Az alkonyégre ránőtt már az este,
imbolygó léptű nyári éj ölel,
feszeng egy szó az ajkam szegletében,
kimondanám, de nem vagy már közel.
A vágyak már elhevertek.
Tóban úszik a tükörkép,
néhány gally tűnik levertnek,
az árnyék is csönd-füvön lép
Szűz-fehér falakon
ólomszürke rajzok,
rettegés - a "mester"
néma csendben alkot.
Oly korban írom meddő soraim,
Mikor nehéz már költőnek lenni,
Mert a mosoly eltűnt az arcokról,
És nincs ok többé már énekelni.
Szép ruhájából, mi megmaradt
reggel csendesen levetette,
itt áll most tépetten, kifosztva,
s fázósan megremeg a teste.
Itt még most is égig érnek
a fák, és kint a réteken
gyermekkorom tágra nyíló
szemében ring a végtelen.
Anyám édes álmot kívánt. - Nem ígért!
S édeset nem hoztak ostoba éjek,
Magamba gyűrtem, ó mennyire félek,
Megváltást ért a korai ébredés.
Régen, földig lebontották már a kis mozit,
hol cseresznye ajkad nekem először nyílt meg:
úgy éreztem, karomban tartom az igazit
(és azóta sem láttam végig azt a filmet).