Filozófia
Kiemelt filozófiai versek:
Isteni sóhajból
fakadó lételem
ég-puha méhében
fogan a végtelen.
A vágyak már elhevertek.
Tóban úszik a tükörkép,
néhány gally tűnik levertnek,
az árnyék is csönd-füvön lép
Szavainkat a csönd akarja,
hogy megfogalmazza önmagát
s a hangok mögül visszahallja
a néma létezés sóhaját.
Talán álom voltam
talán az álmodó
talán a rét füve
vagy rajta kiscsikó
Hold ne világíts
minden éjjel!
Tűz ne táplálj
szenvedéllyel!
Nap ne kelj fel
soha többé!
Föld takarj be
mindörökké...
csak morzsát adj Uram
ne is add
mutasd meg
szépen berendezett
hitem
a korbács mellé szórd
táplálni tudjam
irgalmas egedet...
Vonyító farkasod a mozdulatlan múlt,
benne béklyó feszül sebes kezedre.
Válladon vonszolod ezeréves batyud,
tompultan kapaszkodsz sötét ketrecedbe.
Mindig csak a jóra vágytam, akartam a jót.
A szép után áhítoztam, s kerültek a jók.
Álmodtam az életemet, s éltem a valót,
Ábrándokba menekültem,
Tenger vízébe merültem,
S élveztem a sót.
Hol is kezdjem el,
talán a végén?
Vagy egy kockás lapnak a felperdült szélén?
Végül is mindegy, egyre megy
s ahogy kopik a ceruzahegy,
úgy születnek gondolatjelek.