Filozófia
Kiemelt filozófiai versek:
Isteni sóhajból
fakadó lételem
ég-puha méhében
fogan a végtelen.
Szavainkat a csönd akarja,
hogy megfogalmazza önmagát
s a hangok mögül visszahallja
a néma létezés sóhaját.
Hold ne világíts
minden éjjel!
Tűz ne táplálj
szenvedéllyel!
Nap ne kelj fel
soha többé!
Föld takarj be
mindörökké...
Talán álom voltam
talán az álmodó
talán a rét füve
vagy rajta kiscsikó
csak morzsát adj Uram
ne is add
mutasd meg
szépen berendezett
hitem
a korbács mellé szórd
táplálni tudjam
irgalmas egedet...
Hol is kezdjem el,
talán a végén?
Vagy egy kockás lapnak a felperdült szélén?
Végül is mindegy, egyre megy
s ahogy kopik a ceruzahegy,
úgy születnek gondolatjelek.
Lenni ekképp adatott minékünk:
földi éltünk piciny csalfa láng,
rózsaszín bujkáló benti fényünk
csiklandozó nap mosolya ránk.
Kereszted vagyok.
Hordozz, cipelj engem,
könnyű a testem, lebeg.
Kitárt karjaim fölötted
szárnyakat utánzó suhogással
lebbentik el a terhet.
Virágkoszorú kezem.
Meghódol lassan minden árnyék,
éjfelet kong az ódon óra;
a holnap intésére vár még:
Az idő kilohol alóla.
Centiméterekkel játszom
míg okos szemekkel mérsz.
A megméretés futni-kényszere
akasztja lábaim - ha lépsz
én botlok bele.