Természet
Kiemelt természetről szóló versek:
Szép ruhájából, mi megmaradt
reggel csendesen levetette,
itt áll most tépetten, kifosztva,
s fázósan megremeg a teste.
Egy dalt fütyörészett a szél,
Aztán halkan dúdolgatta,
A lehullott avart kergette,
Néha a fákat rázogatta.
Kíntól gyötört földi létbe ásott,
szamóca ízű álmot sző a nyár.
Csurranó mézben olvadó mámort
forral fényében áldott napsugár.
felsepri a várost az este
átgurul a hold a láthatáron
a játszótéren megdermed a hinta
csillagok gyúlnak a fákon...
Hajnal hasítja fel
A sötétség vásznát,
Megszakítva ezzel
Alvók nyugodt álmát.
homok-
figurákat borzol a szél
majd recsegve szétomlasztja
a tavakra fagylaltot kanalaz
s míg a massza dermed
jégcsapokon citeráz
- szilaj szimfónia -...
A tél leszállt a bágyadt fák alá,
fényét a nap sápadtan szórta rá.
December hideg reggelén,
kopáron remeg minden ág,
havas, hűs hitet hintve rá,
a tél térdepel most eléd.
Csak pár percnyi fényfoszlányok játéka
lopott széljátékok rezegtetett bája
e megpihenő sziromlázas ősz
mi utolsó virágait kibontva - győz
Elosont a nyár. Az út-széli fák
sorfalat állnak. Csupasz ág-bogokkal
feszülnek az égnek - sóhajt a táj -
elmúlásunk szelei kaszálnak.