Az elmúlt egy hét új versei
Tengerre szállunk,
vár a gőzhajó.
Útra kelni szép,
útra kelni jó!
Mint a szomjazó föld, iszom mosolyod,
Csillogó ajkadról olvasom nevem,
Vágyom a pillanatot, mikor kulcsolod
Vállam, s ölelsz, egybe olvadsz velem.
Kicsi Unikornis mendegélt serényen
Kicsi Őzikére rátalált az erdő közepében
Kicsi Őzike kérdezte kedvesen
Hová ballagsz Unikornis ennyire serényen
Nem akarom megbántani, nem tudnám,
Akkor miért érzem magam furán?
Akkor miért érzem magam furán?
Szeretnék én a toplista élére kerülni!
Ezzel a verssel ott sokáig megülni.
Szeretném azt, hogy ezt mindenki olvassa,
És másoknak mindenki hangosan mondhassa!
Zsongó, bizsergő, rejtélyes káosz.
Mit hoz a holnap? A jövő mennyit ér?
Csillagálmokból születik-e való?
Utazom-e még a tüzek tengerén?
A Bosszúság csenevész,
Sanda, rút pofa;
Nyerít, mint a vén fuvaros
Legsántább lova.
Nyár, nyár, de csodás!
Csupa móka, kacagás,
Parton épül homokvár
Strandtáskában labda vár.
Soha nem felejtem el
Azt a csókot amivel
Elkezdődött ez a szerelem
Mert életem legszebb perce
Volt mikor ajkam az ajkadhoz...
Mi az élet értelme, nem tudom.
De ezen sokat gondolkodom.
Sok minden szép és jó létezik,
és mégis sok ember éhezik.
Van sok szép dolog itt a Földön,
de legszebb a gyermek mosolya.
Gyönyörű kicsi baba arca,
első lépése, első szava.
Akkor is dörgött, s villámlott az ég,
S millió vízcsepp verte esernyők,
Mint morajló tenger - hömpölygő tömeg
Kísérte a múzeumhoz Petőfit.
Szerettem veletek csoportom tagjai,
Éreztem, most voltunk egymásnak tagjai.
Mikor reggel a készülődést láttam,
Jó volt rátok nézni örömteli lázban.
Orgonák, íriszek mosolyogtak kertünkben...
s úton-útfélen, ahogy jártam a vidéket
köszöntöttek, csodálatos mennyei illat
keveredett az akác és hárs virágával.
Nem hagyott el közelséged,
Mindent érző ölelésed
Mélyen átjár, nem hagyott el,
Karjaim közt zúg a tenger...