Állatos versek
Fönn az égen, messzeségben,
Felkelt már az éji hold.
Alatta a szűk ösvényen
Apró, korcs kutya loholt.
Erdő szélén
nem tudják
a habzó szájú,
ravasz rókák,
hogy ők bizony
nagy komák.
Járda szélén
csendben állok;
Vonulnak a
bodobácsok.
Volt egy kedves kutyám,
egy kedves spániel.
Hű társam volt, teli jókedvvel.
Nagyokat sétáltunk mindig,
télen, nyáron,
sajnos kedves lénye
ma már csak egy álom.
Dolgozik már hetek óta:
reppel e csőrzaj, e nóta
fegyverek halk ropogása.
Röppen odúra, az ágra.
Volt egyszer egy iskola, abban meg egy iroda.
Irodában fal sarkában éldegélt Pók-Ica.
Ártatlan kis katicabogár,
a létért való küzdelemben
részt veszel mindennap egyformán,
neked éppúgy szükséged van rá.
Varázserdő kapujában manócska és neje,
Vidám képpel hívogatnak, intenek, hogy gyere.
Galambpár a szederbokron, burukkolva hegedül,
érkezésed örömére vidám füttyszó felcsendül.
Őzgidákat cserkészni be
szürke betontengereken,
mezőn futva látni őket,
kecses, íves mozgásukat...
Az álmomban farkas voltam,
magányos, de boldog voltam.
Ezüst holdfényben táncoltam,
s magam senkihez se láncoltam.
A kutya hűséges, bátor.
Nagyon kedves, okos,
Becsüld őt, ameddig él,
Neki is legyen élmény!
Őszhajú bácsika, kezében
póráz, s naponta rendületlenül
teszi a dolgát. Öreg kutyáját
viszi a térre, fújhat szél, eshet
eső, ők nem állnak félre. Csak
megpihennek időnként a sarkon,
erőt gyűjtenek az útra, sokszor
hosszú percekig állnak, s egymást...
Párás hegyek hűvösében
Bambuszerdő sűrűjében
Sápadt holdsugár alatt
Magányos nősténypanda
Komótosan rágja a falatokat