Versek az álmokról
A szívem
darabokban hever,
pont most
nincs szükségem
a gyémántokra,
és arra a
hazug csillogásra.
Hogyha álmodik az ember,
nem lesz vége, míg nem kel fel.
Nekem mindig ugyanaz jár a fejemben,
ezért ezt álmodom, ha lefekszem.
Azt hiszed, hogy tündér, pedig csak démon,
álmodod a léted, és nincsen célod.
Kitárod karod, csak ölelésre vágysz,
elkerül mindenki: hisz fontosabb más.
Én édes Istenem, mondd, ki van velem?
Ki vagyok Én, hogy valaki is lehet.
Tegnap ébredtem, senki sem volt ott,
gyermeki életem, egyszerű és volt.
szakítlak és csavarlak édes fehér gyolcsba
szűz ágyamba fektetlek a tűz mellé
énekelek neked ódon dallamokat
menj most
vízcseppekben csókolom rád a napot
Az álmok csak akkor érnek véget,
Ha az ember veszni hagyja őket,
És azt csak akkor veszti el a lélek,
Ha azt már nem élteti semmiféle érdek
Még nincs vége: ez csak a kezdet, egy új lépés
a sosem járt út érintetlen porán,
reszketeg, tétova s mégis békés,
céllal teli, és bár (eső által) árván,
oly elveszetten a hatalmas tájon
kóborolsz tovább: mert még van tovább.
Veled álmodtam az éjjel,
Mi szépet? Elmesélem néked.
Lábujjhegyen belopództam szobádba,
Félve, halkan, bebújtam az ágyadba.
Nem az fáj,
amit akkor mondtál,
nem az a rossz,
amit akkor hazudtál,
hanem az, hogy mindezt elhittem...
Ma is biztonságos, rest alvás,
lassan ellazulva nyugalmas,
csúszva, lebegve átrepít,
s nem unalmas.
Miért félsz az éjtől,
Mondd csak el nekem,
Minket lágyan átölelő
Hold fényében.
Sötétségbe burkolózott az embernek otthona.
Itt az idő, s trónhoz lép az álmok nagy ura.
Mikor csak kimondom ezt a szót, már kiráz a hideg
Egymás után ugranak be a hőn áhított képek
Minden olyan élmény, ami után valaha is vágytam
És minden olyan dolog, amit valaha megcsodáltam
Valami nagy nagy dolgot kéne tenni
Valami csodás dolgot kéne látni,
vihar után hétszínű szivárványt találni.
Kis hangya, te, aki padlómon táncolsz,
Állj meg egy percre, és légy te az álmom!
Várj be, és engedj nekem, lábam lesz gyilkosod,
Lábam a sors, és mint álmaim, téged megöl most.