Ateista versek
Csikk csordul a tálon túl,
bor a pohárból, gyötrelem a lélekből,
a szerelem csak fogcsikorgat máshol. Én
nem láttam lehunyt szemeimmel ősemmiségét!
A lelkész kezdő volt, és igen lámpalázas.
Egyébként igen kedves volt és nyájas,
De az izgalomtól megszólalni sem tudott,
Így az első miséjén majdnem megbukott.
Isten látta, hogy ez (túl) jó,
kell hát egy ravasz kígyó.
Büntetve lett a tudatlan tett,
melyben a felbujtó segédkezett.
Miért?
Meddig?
Elhagytam már magam,
álmaim mind elenyésztek már...
Az agyad egy csodálatos szerkezet,
virtuális programoknak biztosít keretet.
Valamikor szédülten imádkoztam,
reménytől részegen, kifosztottan
eléd hoztam életem.
A vallás nem más,
mint egyenzombivá válás,
mikor megfoghatatlan fönti társ
mondja meg, hogy miben más
az a nap, mikor jó vagy,
mint mikor kedvességed elhagy.
A por beitta
(Széljegyzet a Prédikátor Könyvéhez)
Csapzott homlokod mögött
látomások égtek.
Atomjaid között bújt meg
annyi titkos vétek.
Mondják: "Hit nélkül boldogan élni nem lehet!"
Templomnál ki-be jövet a hívő emberek.
Próbáltam én megérteni e hitben élők Imáját,
De nem éltem át, nem tudtam érezni hiányát.
Azok a gyönyörű barátaid, mindegyiknek
fénylik az arca és csillogó fogaik vannak.
{shakespeare-i szonett succubus-hoz}
sőt nem átallom zengve zúgó zajban,
zivatar csendjében se nevezni meg.
Láttam már hegyet, hogy megszüli a napot,
és láttam, mikor mohón magába gyűri.
Nem feledhetem mégsem a tegnapot,
Amikor hold a csillagot meg nem tűri.
Kaptam hideget-meleget
mert mertem; használtam
a számon kiesett eszemet.
A múltban volt egy Írás-
tudatlan tömeg és pszichózis:
arany-talan palotákban.