Versek a barátságról
Amikor az élet gondjai kínoznak,
És nem látsz semmit már, csupán gonosznak,
Körülnézel, és senki sem támogat,
És hiába kergeted az álmokat,
Nem látod a sötétből a kiutat,
Minden csak a mélység felé mutat...
Oly gyönyörű érzés
Mely szívet melengető parázs
Szívünk legmélyéből jövő, igazi boldogság
Amely mindörökre ott marad
Ma más volt, olyan ártatlan.
Mikor rám nézett, láttam,
ő is oly ártatlan és szelíd.
Pedig lelke őrült lázban ég,
s szíve oly nagy és meleg,
az egész világ elférne odabent.
hát fáj, s ég
hogy mit sem ér a szándék
előjön kígyó s béka
ez lett a hozadéka...
Mit adhatok neked,
mit még senki nem adott,
mit mondhatok neked,
melytől szebb lesz a napod?
Bár kiharcoltam, hogy ne légy a barátom,
bevallom, valahol nem is bánom.
Tudod, aki az én barátom,
az az életben jót sose várjon.
Te vagy az én életem,
Akármit mondasz, elhiszem.
Szeretlek és tisztellek,
Életem végéig becsüllek.
miközben irigyek, keserített percei peregnek,
én érzem, hogy szeretnek.
olyanok, kik nem gyáván rettegnek, és nem ostobák,
hanem szabadmellű őszintekatonák,
akik bátran megvívják a harcot mellettem, ha kell,
kellő könyörülettel,
hogy ne tiporjanak szét mások önzésükben minden jót,
s a bennem lévő, még szeretni valót...
Hallgasd, hogyan süvít a szél,
Hallgasd, hiszen rólad beszél!
Milyen szelíd, milyen gyöngéd,
Mintha figyelmét lekötnéd!
Vannak dolgok, miket szavakba önteni nehéz,
Melyek kimondásához kell egy segítő kéz,
Egy barát, ki átérzi helyzeted,
És mindig ott van melletted.
Szép, nyári nap,
Perzsel a hőség, életet ad.
Bokrok is várják pilledve,
Hűsítőn jöjjön az este.
Pici szívem most nagyot kiált.
Lelkem lelked lényéért kiállt.
Hideg szívem, mely néha kemény.
Megmutattad neki: Van remény.
Könnycsepp maradsz a szemeinkben
Fájó, égő, könnycsepp
Mit a múló emlékezet
Az arcunkon görget
Elfogyott már minden remény a szívem üres terén.
Senkim sincs, te itt vagy nekem, begyógyul az összes sebem.