Versek a Carpe diem életérzésről
Nincs senki, aki a bajban mellettem lenne,
Most halld meg a szomorúságot ebben a versben,
Kerestem... igen, kerestem, de nem találtam
barátot,
Eldobott mindenki... nincs mellettem a saját
családom.
Talpam alatt érzem,
a talaj kemény.
Szilárdnak hiszem
a valóság halovány ízét.
Sötétségből a fénybe,
A mélyből tartok az égbe,
Nézz a szemembe és lásd még,
Ott a nemes emberi szándék.
A múltban ugrálunk félve,
Nem foglalkozunk a térben
A fontos, tiszta jelennel,
Csak hagyjuk, hogy menjen el,
Majd később változtatnánk meg,
Mikor már a testünk csak remeg,
A nagy hibáktól rettegve,
Mindent felejtünk, csak egyet nem...
Egy pillanatnyi láng
Fényt ad s egyben árnyt,
Jövőd, jelened, múltad
Boldogságodnak kútja.
Az élet nehéz,
de hamar véget ér.
Tedd meg gyorsan,
mit a szíved kér.
A múltam hosszú, rossz,
S bár fájdalmas mindent helyrehozni,
Hiszem, hogy van esélyem ezt helyrehozni,
bár fájdalmas, mégis túl vagyok rajta,
Mert a jövőm ellőttem áll...
Ha befödi síromat a virág, ilyenkor mondom először, hogy szeretlek,
Ha élénken ragyog, elérik egymást, akkor lelkünk is összeérnek...
Azt hitted, sosem múlik el?
Féltél, hogy megint átölel.
Ismerős hangja a szívedet járta,
tudtad, eljön az órája.
Ha szeretnél valamit, csak menj előre,
Ne gondolj se a múltra, se a jövőre.
Harcolj és küzdj az álmaidért,
Határ nincs, csak a csillagos ég...
Csak álltam,
és nem néztem rád...
nem láttam semmit.
Ami bennem zajlott,
nem érdekelt senkit,
nem tudhattam,
hogy érzel-e bármit.
Egy elővett kődarab a zsebemből
csupán csak a gondolatom,
Mostban vetem el parittyámmal,
Jövőm fél, mert fojtogatom.