Versek a csókról
Öngyilkos december fehér temetője,
Meggyötört szívek hóhér felelőse.
érzem első csókom tüzét
mikor egy másik ajak
ajkam bőréhez ért
áramütést mámort mindent
betöltő édes illatot
amit tavasz csak hozhatott
később csókoltam sokat
volt kit szerettem...
Látni, hogy más csókolhat, és én nem csókolhatlak,
hogy én csak belül, a szívemben hordozhatlak...
Mélyen alvó természet lágy ölén ringatózom szerelmesen.
A távolból, zuhatagos vízesés hallatszik éppen.
A kéklő égbe hirtelen madárka röppen fel.
A szél ereje, egyre közelebb sodorja a muzsika dallamát.
Gondtalanul hallgatom lágy dallamát.
Hajnali harmat vadvirág ágyon,
fölkelő napfény csodaszép álom.
Pillangó repdes gerincen végig,
lángoló ujjad röptet a fényig.
Megcsókolnálak, de félek, mit tennél,
hogy egy óriási nagy pofont lekennél...
Álmot adok neked,
színes cserepeket.
Szilárd sziklaszirtnek
tetőt, érc-telepet.
Nézd! Pattan a szikra, kopik a kova,
Tüzet gyújtsunk, mihez nem kell gátlás.
Hidd el, nem leszek oly mostoha,
Mint szájízednek az epés hányás.
Add a szádat, add a szádat,
hadd csókolok rája százat,
nem is százat, ezret akár,
ne számoljuk, nincsen határ.
"A vén ligetben jártunk mi ketten,"
Kezeink egymásba forrtak,
S két csillogó, zöld szemedben
A csillagok dobtak csókot a holdnak.
Fényes csillag fenn az égen
tükröződik sima jégen
szívem lángol téli fagyban
megcsókollak alkonyatban
Hangosan morgó motorú, morajló autóba beülve
Menekültünk az emberek elől a szép természetbe.
Kicsi, feszes víztükrű bányatavak Péter mellett,
Szép és nagyon romantikus hely a szerelmeseknek.
Érzékien csókolsz - mondtad,
És hagytad, hogy játsszon a szám;
Boldognak látszott az élet,
És mosolygott komor szobám.