Versek az emlékezésről
Nap nap után, minden este néztem,
dolgozhatok mindenfélét reggel, délben, éjjel,
egy nap elmélázva ültem a kis padon,
körülöttem embertömeg téblábolt oly nagyon,
s amikor már úgy éreztem éppen,
egyedül vagyok, lelkem erdejében,
megszólalt egy hang mögöttem egészen,
Rám köszöntek. Nevemet mondták...
Háborúk előtt
egykor voltak
mosolyognak,
felém integetnek,
mintha léteznének,
de csupán szép emlékű
lidérc-süllyedékek;
mi én is leszek egykoron...
Száll a dal tíz éve már,
A dalárda áll a Színpadon.
Tiszta szép hang hölgyek ajkán,
Ismerős és ismeretlen népdalok.
Gondolatban végigjárom
hazánk híres várait.
Csak várrom már közülük sok,
mutatják harcunknak árnyait.
Szigorú és következetes,
á négyzet meg bé négyzet, egyenlő cé négyzet,
logikus, tétele bizonyítható,
á a négyzeten mínusz bé a négyzeten, egyenlő
á mínusz bé szer á plusz bé,
teljes csöndben mered az osztály a táblára,
barna öltöny magyaráz kamaszok számára,
katonás fegyelem mellett iparkodó figyelem...
Túl későn láttam meg benned, ami hiányzott,
mögöttem álltál, de én megkerültem az egész világot.
A tavaszi szellő simítja arcod,
Mint tette oly rég Édesanyád keze...
A hűvös fuvallat néha meglegyint,
Mint Édesapád szúrós tekintete...
Régen történt, hogy egy céllövöldében
Lőttem egy kis cserép gumifa-palántát.
Ennek több mint harminc éve.
A palántából fácska lett, majd komoly fa.
Lágy szellőről álmodtam, nesze elsuhant gyorsan.
A hangodon suttogott, közben lelkemből lopott.
Csörgedező patakocska
partjait csak mossa, mossa.
Patak fölött kis madárka.
Kering, kering föl s alája,
talán párját nem találja?
Hintóba fogom a lovam,
és már mozdul is a szárra.
Hajtóbakról letekintek
a zavarodott világra.
Soha többé nem ismétlődhet meg!
Duna-parti sortűz, bevagonírozott,
lágerekben, gázkamrákban elpusztult
emberek.
Anyaságuktól megfosztott nők,
kiket sterilizáltak, hogy ne szüljenek
gyermeket.
Kislány voltam,
játszadoztam
a tarka virágos réten,
piros pántlikám lobogott
a fényes tavaszi szélben!
Mártírhalált kerestem
Az utcán, Budapesten
De elszaladtam, megijedtem
mert felém fordult egy tanktorony.
Meghaltam, mikor elhagytam hazám
És ismét ez történt nyugaton
közös határunk másik oldalán...
Elmentél, elhagytál,
nagyon fáj,
Veled együtt elszállt
a boldogság!