Versek a féltékenységről
Én itt ülök, és csak vagyok, semmit sem hallok!
Én várom, hogy kapjak valami jelet, hogy neked csak
én vagyok!
Bár soha ne találkoztunk volna
Bár soha ne szerettelek volna
Akkor most boldogok lehetnénk szépen
De boldogok ti vagytok ketten
Inkább éltem volna nélküled
Mint hogy itt élj bennem szüntelen
Élsz bennem, de holtan
Kihalt minden onnan, mikor elhagytál...
Folyton idegeskedek,
A sírás gyötör,
De mind az ő hibája, hogy nem minden gyönyör.
Én mindig megpróbálom nem felhozni a dolgokat,
De mire elfogadnám, csinál valamit, és újra fojtogat.
Fény voltál az éjszakában ami engem vezetett
későn jöttem rá ő volt az a fény ki szeretett.
Egy álmos kisvárosnak
Poros főutcáján,
Szemben áll egymással két
Igazi balfácán.
(Variációk az "Óda" két sorára)
A szív legmélyebb üregeiben
a fondor magány szövi cseleit:
lüktető izmok élő, eleven
véráramába kételyt telepít.
Lángol a szívem,
szerelemre lobbant.
A tűz nagyon éget,
a tűz érted gyulladt.
Mikor megláttam, már éreztem, mit érezhetnék,
ha nem csak látnám, de kezem derekán pihentetném...
- Milyen volt hát ez a vendég?
Elmesélem Neked, csak tessék!
Ez kibírhatatlan, jól tudom,
de mit tegyek?
Ha szeretsz - és én vállalom,
hogy megtedd, akkor neked
nincs életed, mert az az enyém,
magadban nem lehetsz, nincs remény!
Nem akarom, hogy vele legyél!
Én miért nem lehetek Veled?
Irigylem az utad, mit most is megtettél.
Irigylem az esőt, mert bőrödhöz hozzáért.
Fáj a gondolat is, hogy Te ott és én itt.
Világnyi a távolság, s ezen semmi nem segít.
Első pillantástól fogva beléd estem
Te csak néztél bután
Másra vártál...
Nem bírom nézni, hogy boldog vagy mással,
én meg tovább élek a fájó gyásszal...
Ismerek pár olyan arcot,
akikkel nagyon jóba vagyok.
De az egyiket elkapja az irigység,
ha másik arccal lógok.