Versek a hűtlenségről
Játssz az érzéseimmel,
Dobd le szívem egy szikláról,
Szórj villámokat rám,
S hadd érezzem
A sors keserű szavát.
Rád várok a vasútállomáson,
mert elhagytál egy emeletes házban.
Az idegek harcuk vívják,
dolgoznak, küzdenek.
Mivel büntet még meg,
mit kell elviselnem?
Aki tegnap még szeretett,
Holnap már gúnyosan kinevet.
Nemrég kezdődött csak, s máris vége lett
S könnyeket csalt arcunkra az utolsó "Ég veled!"
Hosszú, kígyózó sorban a közös emlékeink
Lomhán szállnak égbe most, sóhajként.
Eleinte némaságként hat.
Siket fülekre talál,
támad, mint a rút halál,
óvni csak "rózsaszín köd" tudhat.
Még hűvös volt a hajnal,
jólesőn öleltél,
a széltől is óvtál,
erős válladra borultam,
mint édes bort, kortyoltam
minden kedves szavad,
még nem tudtam,
ki jobban szeret, alulmarad.
Árnyékod hűtlen délibáb csupán -
mondta, és otthagyta a lány.
Megszégyenülve, leplezetlen
Állt a hűtlen, lehajtott fejjel.
Miért nem elég egy nő egy férfinak?
Miért keres mindig mást, ha már egy van?
Hol jársz, ha bennem nem?
Miért törsz új utakra?
Ki helyedre tör, sötét szívvel
Szívemet miért lopja?
Úgy hiányzol,
Lelkem csakis téged hiányol.
Velem voltál jóban-rosszban,
Miattam mégis bomba robban.
Olyan nehéz feledni, mikor megbántják az embert,
te azt hiszed, hogy szeret, közben meg átvert.
Szeretném, ha átkarolnál,
Szeretném, ha mindig várnál.
Harapdálnál ahol érnél,
Melletted nem lennék észnél
Ne félj Kicsim,
A dérbe hűlt szirmok
Nyirkos lehelete nem bánthatja
Bájolgó egekre feszült
Napfogyatkozások vakságát
Csodáló pillantásaid kékjében
Reszkető csillámok mosolyát
Ánizsos kertek hamvas füveit...