Istenes versek
Bölcs az én királyom, méhednek szülötte,
Dávid városának őrző fejedelme.
Olyan, mint pompás virágszál az én Uram!
Imádat, hála, mi bimbóját kibontja.
Egyszer volt, hol nem volt,
Én sem emlékszem, mikor volt.
Minden napom, mint egy kinyíló virág
tündöklött a napon, mint ezernyi virágszál
Minden, mint egy szép álom,
soha véget nem érő álom.
A békesség csíráját hordozta magában.
Ki befogad, élete lesz majd a hazámban,
így szólt, s gondolata mindvégig az maradt.
Fent egy hegyen,
hol egykor acélcsövekben várt a tűz és halál,
most holt vasak között
keresem a múlt emlékeit.
Nézd meg, a világon milyen sok az árva,
S nincsen aki őket két karjába zárja.
Nézd, ahogy a koldusok is az utcákon laknak,
De ők szeretetet senkitől sem kapnak.
Közeledik végre a meleg nyár,
Szívbe költözik a fényes napsugár.
Mily jó lenne áthajózni akkor a Tiszán,
Mikor a felhő záporral jól megszán.
Elbuktam, Uram! Igéd legyőzött, remélem, örülsz,
Bár mint vétkes fiad köszönöm, hogy el nem törülsz.
Holtak, lám ők mind halottak,
gyermekek, kik magzatként vesztek.
Csupán kopogószellemként zajongnak,
s foszló húsuk hiszik érzelmeknek.
Vázában álló virágok halmaza,
Szépek, színesek, mindegyik díszeleg.
De az idő őket sem kíméli.
Vannak köztük, melyek megsínylik.
Magányos faként állnék,
ha néha felém járnál,
nem kérném, hogy rám nézz,
míg dalaiddal szállnál.
A létrán, ami vezet mennybe,
Melyiken felmászik a lelkem,
Jézus ereszkedj ünneplésbe,
A szeretettel védeni engem.
Sötét, gőgös vár a valóm:
Körbevesz Jerikó fala,
Jerikónak durva hada.
Józsuédat küldd hát elém,
Hogy megkerülje falamat
Hat éjjel és hat nap alatt.
Mi vagy Te?
Isten? Teremtő erő?
Vagy a világot összefogó kohézió?
Bármi is vagy, meg kell nevezzelek,
hogy beszélni tudjak veled.
Hogyha követ zúznak hátadon, akkor is
akarnod kell mit nem látsz, akkor is
ha belevakulsz a fájdalomba,
akkor is, most is akarnod kell a
felfoghatatlant, mint egy
tonnányi fát elvinni egy ölben,
mert felfoghatatlan ami veled
történt, jött az Isten, s megváltott...