Karácsonyi versek
Itt van velünk - megérkezett,
A kis Jézus - megszületett.
Nem sejtették, nem is tudták
akkor, amikor eldugták
jól előlem, hogy meglelem.
(Elrejtésből: elégtelen.)
Imbolygó, bordó bársonyon
lebeg-lobog a fájdalom
Túl fohászokon, átkokon
mereng elárult láng-dalom.
Cukor, cimet, méz és dió,
mézeskalácsba ez való.
Megkeverem, megkavarom,
egy nagy tálban összegyúrom.
Kicsi falu, kicsi ház,
Kicsi szoba, kicsi ágy.
Kicsi fenyő, kicsi gömb,
Kicsi gyertya, piros, zöld.
Süvít a szél, a fenyvesben a hideg ellenére is élet neszezése hallik,
A fák ágai között, a talajon és a föld alatt is mozgás zajlik.
Hiúz puha mancsaival lépked a friss hókupacok között,
Hócipős nyúl, életét féltve rejtőzik egy szikla mögött.
Itt van a karácsony,
álmodj egy világot.
Nyisd ki a szíved,
engedd be a világom.
Karácsony illat száll,
Karácsonyfa csillog már.
Ott kint hó födi a rétet,
Itt bent feldíszítünk mindent.
Eljött a szeretet ünnepe
mikor a legfontosabb a
boldogság és a béke.
Minden szökőévben elsétálok erre.
A házak magasak, időtlenek, szentek.
Itt születtem; itt imádkozom.
Halottak napja van: derűs, téli nap.
Temesd be lelkeinket
Csendesség halk homálya
S nyisd meg szíveinket
Csupán erre az egy órára.
Tél van, havazik, lassan vége az évnek
Áruházakban a sorok az ajtókig érnek
Az árak a csillagos égig konvergálnak
Megtelik zsebe gyártónak, s mágnásnak
Megnyílt az ég. Új fény, új
Ige, szerelmes új tavasz hull
csendben a Földre, míg lent a
parton, lágy holdsugár szárnyán
Új életre ébred halk szavával
A pacsirtadal. Bennem elmúlt a
Tél. Szívemből kiveszett lassan
A megfakult szürkeség. Hófödte...
A fenyők csak szép szelíden
haldokolnak kint az utcán.
Közönyös halomba hányva fekszenek,
olyan méltósággal, csöndben, szeretettel,
Mint a sokat tűrt, szelíd nagyanyák.
Most... (Mint gyertya, lángolni kezd lelkem)
Most rendeződik életem
- hogy Jézus közelg felém -
nem tudom még, mit kell tennem,
mit rejt jövőm és a szívem,
mint fonnyadt gyümölcs ágvégen
csüng a bánat fellegén.