Versek a mosolyról
Kocog a Katica,
ropog a kavics a
lába alatt, s roppan
a porcogó, s toppan
Hogyan is volt?
Egy kósza inger jött...
A testem izzott...
lelkem hozzád menekült!
Láttalak álmomban, amelyben
Benne feküdtél egy kehelyben
Meztelenül
A kehely tiszta volt, átlátszó
Kristályfénye testeddel játszó
Szüntelenül
Felkelek, belépek,
lájkolok, megböklek,
feltöltök, megosztok,
percenként posztolok.
Miközben a gondolataim
tévútján ballagok,
határtalan
az
eltévedés.
Mondják, ki vagyok,
a rommá porosodó soraim.
Május van, fényes május,
illata édes-mágus:
elsején a majális
nem is olyan banális.
A megszokott árnyas, öreg lomb alatt,
velem kószál mélán ezernyi gondolat.
S mint kottában a virgonc hangjegyek,
köröttem dallamot dúdolnak a színek.
Ha valaki nagyon akar, megtalál,
nem futok se villamos, se férfi után.
Mai világ pénzmániás, pedig van egy másik világ.
Nem kell hozzá, csak szív és szándék,
s az okozott öröm sokszorozva visszatér.
Mennyi boldog percet adhatunk,
ha nem mindig pénzben gondolkozunk.
Mikor lemerülőben vagyok
Kis Unokám! rád csatlakozok
olyan vagy nekem
mint egy jól töltő akkumulátor
Üvegcella belsején,
télikertnek rejtekén,
hársfa asztal messzi főjén
ül egy kék szemű, ő,
a büszkén könyöklő,
ifjú, büszke s vakmerő.
Gyönyörű, selymes, tavaszi ég,
alatta fák, kontúros feketék,
a nap eltűnt már a horizontról,
de fénye még festi a kék boltozatot.
Hol volt, egyszer nem volt,
éldegélt egy kis asszonyka,
kinek háza félig lerombolt,
de tartozott hozzá konyha.
Ti - cső, ti - cső a cinege dala,
eljött, eljött a régen várt tavasz.
Csermely csobban a csengettyű hangján,
zöld-béka brekeg Sárzótó partján.