Versek a munkáról
Rengeteg dolgot gyártunk,
Sok a selejtes cucc.
Mutasd, hogy jobbat tudsz,
Mert már rengeteget vártunk.
Hajnal van, s a Hold ma kiváltképpen ragyog,
Vár a munka ma is, én kardkovács vagyok.
Picike bár, de mégis otthonos a műhely,
Itt állandó meleget áraszt a kis tűzhely.
Szikár, sovány, inas volt a teste,
hatvan felé is járhatott talán.
Lapátot és csákányt fogott reggelente,
s csak később tudtam meg, hogy történelemtanár
volt valamikor évekkel korábban,
de valahogyan összekülönbözött
a hatalommal vagy a családjával,
azután kubikos ruhába öltözött.
Szamos-parti akáclombok!
- miért csak most bólogattok?!
Jó szülő lévén,
ő sem dicsért soha,
csak oktatott, mint öreg bölcs,
kin nyomot hagyott az idő foga.
Fehéren repdesnek hópihék,
Pajkos, hűvös hó-lepkék.
Szálldosnak gondtalan szél hátán
Szemtelenül, sután s némán.
Két kerti vers 1. A DÖNTÉS - 2. JÖVENDŐNK ASZTALA
Eldőlt, mert eldöntöttem,
kidőlt, mert kidöntöttük.
Felhő borult föléjük,
ragyogó égre néztem!
A végtelenből jöttem, testet öltve,
Elhagyva tág, időtlen otthonom,
Nehéz, sűrű anyagba költözötten,
Emberlét ízeit kóstolgathatom.
Romjaimból kimentettem magam,
Nem temetett be lehulló omladék.
A megmaradt jót kiválogattam.
Minden rossz emlék: bontási hulladék.
Az éjjel, amikor
felébredtem,
sötét volt még;
a villany sztrajkolt
- megdermedtem.
fekete-fehér film pereg
lelki szemeim előtt egyre
hatalmas szikla gördül alá
alighogy felértem vele a hegyre
Kelletlenül ébredsz
nyomaszt a külvilág
ki nem mondott szavak
döngetik aortád
fáj a kényszer ha menni kell
hitetlenkedve néztem körül
tompa aggyal búcsúztam el
szívemre nehéz kő gördül