Versek a szabadságról
Azt mondod, szabad vagy?
Akkor tegyük is próbára,
és majd kiderül, hogy kit fogtak pórázba!
Ha szabad vagy, akkor tudsz úgy élni,
hogy megváltozol,
és nem a sorsoddal meg az életeddel játszadozol?
A padló, mely tenyered hantja volt,
mikor még csak kúsztál,
és minden egyes hangyabolyt
ujjad közé fogtál.
Hullanak mennyből sűrűn a könnyek,
virulnak a földön az Istenek,
látják az égben járó angyalok, -
vérben fürdenek a földi lelkek!
Az élet zene nélkül, mit sem ér
Az Ember társ nélkül, mit sem ér
A mező virágok nélkül, mit sem ér
A kék ég a nap nélkül, mit sem ér
Az égbolt csillagok nélkül, mit sem ér
Visszahúz motorján
És számolja mindenek percét
Fején hajmászó penészvirág
Merész a fogcsikorgatás
Majd szétfeszíti a mellét
Költővé lettem, nem tudom miért.
Az élet vezeti a tollamat,
Azt maga Isten tudja, hogy kiért,
A halál pecsételte sorsomat.
Te, kinek a szíve tiszta,
fényesre csiszolt tűhegyek,
Ismered-é a féltő vágyat,
laknak-e benned emberek?
Minden szegény legénynek van szerény regénye,
Elszakadt a szál,
gondolkodnék,
nincs tovább,
mégis van, csak
sejtjük a vihart,
hadar ez a társaság?!
Vonatnak ablakánál
Mi célból álldogálnak
Kinek hely már
Korábban megmaradt
"Legyél punk, és akkor haver vagy!"
Máshol meg:
"Ha vasald a hajad, és vagdosd magad!"
Idióta divatok nemcsak idiótáknak.
Tőrbe csalnak a megfelelési kényszerek,
És várj egy kicsit, ha azt hiszed, tévedek!
Gyere velem a rengetegbe, s lássam rajtad
az állatot; légy vad és üldözz, amíg tudsz;
hisz emberként én is állat vagyok. Ha
sarokba szorít végtelenségem, s mást nem
tudok, kibújik belőlem az a természet, mivel
mindannyian titkolózásba vagyunk -
örök barátként titkon rejtegetőzve; igen,
állatok. Vadászfegyvered a szíved, s...
mennem kell mindig egy félbe tépett angyalomtól
is már szaladva, hirtelen szomorú vagyonomtól
kezemet se feléd nyújtva hallom a sok portán
a sakkot, az álmod a széttépett jótól a formán...
Anyám nyelvén legszebb a sírás
nem fog rajta sziszegő átkotok
de megkönnyezte már néhány barát
amit a szív érez s amiért feldobog
amit bennem az évszázad hagyott
hol a bánat vetése virágzik felnő
de csend van csak az emlékek rajzanak
alkonyatkor és himnuszt énekel az erdő...
Megannyi színben tündököl már a nyár,
úgy érzem, minden kis zugban valaki vár.