Versek a szépségről
Kicsi lány a havasokból jött, hogy boldog legyen.
Átvágott az erdőkön, minden úton, hegyen.
Gyönyörű, szép hazájából elindult útjára,
Hogy itt országunkban leljen új hazára.
Hazát, házat, barátokat el kellett hagynia,
De ősi földről szólt érte a buzgó, hő ima.
Keresztívű ágfeszülések közt,
zöld áhítat alatt,
hűsölő ösvényeken,
harangszóra,
hívő emberek karöltve,
igyekvőn,
a szent liget kapuja felé
tartanak.
Aranyhíd táncolt a víz tükrén,
Szívem futott utána tüstént.
Határt vont élet, álmok fölött.
Várt rám a szépség, minden fölött.
Tüdőben kárhozat él sok-sok nem várt magzat
bús világom kapujában őrként lesben álltam -
csupa méz a nyelvem az égre föltapadhat
pogány rítust új menyegzőt szentül kiabáltam
ahol egymásba nőnek a mély keserű évek
csalás ereszt lombokat s kezek belenyúlnak
akár özönvízkor zuhog ömlik kegyetlenül
átkot vagy imát hajtogat száz oltáros úrnak...
Hajnali fények kelnek a télnek éje után.
Nézd, hogy nyújtózkodnak az ágak!
Balzsamos illatfelhőbe öltözött,
Millió csillag fényével fent ragyog.
Langymeleg szellővel meg-megsimogat,
Tudatja velem, milyen boldog vagyok.
Mintha vér volna, vörösen csillog a Duna,
Ahogy rávetül Földünk kicsiny csillaga,
Mely égi útját végigjárta újra,
És eltűnik a láthatárba bukva.
Halk lombú fákat
érint az éjjeli Hold,
víz tükrén csillog.
*
Szirmok a tóban,
széttépett szél-virágok,
kék gyönggyé válnak.
Bár még nyirkos hajnalok
köd-nedves szaténját
húzza a táj magára,
s grafit felhők mögül kandikáló
Nap sugara erőtlen csókot szór,
álmomban a tavasz éteri pompája
káprázatát látom megelevenedni.
Mint szellő fuvallatán egy kósza ábránd,
Mint bőröd selymén az éjszivárvány,
Oly Gyönyörű vagy.
Elindul a vakvilágba
minden áldott hajnalon,
útja mindig odaviszi,
hol sötétség van, s borzalom.
Aranyló napsugár fest égre képet,
kéklő egekre felhőket fehérrel,
ahogyan figyelem egyfolytában,
egyre jobban hiszek a csodákban...
Szellő szárnyán érkezett nesztelen.
Nyomában a természet ébredez.
Varázsporát szórja szerteszét,
Csodás menyegző veszi kezdetét.
Lankás domboldalon siklik le a Hajnal
fürgén adakozik harmat-tarisznyából -
satíroz a tájon halvány árnyalattal
lemossa éj mocskát mezők kavicsáról.