Versek a természetvédelemről
Párás hegyek hűvösében
Bambuszerdő sűrűjében
Sápadt holdsugár alatt
Magányos nősténypanda
Komótosan rágja a falatokat
A füstugrók nagyon keményen edzenek,
hogy az ugrásokra jól felkészüljenek.
Fontos az erőnlét ebben a nagy harcban,
mit a tűzzel vívnak egy bátor csapatban.
Ha már nem lesznek rigópapok,
akik a száradó ágakon
hirdetik a holnapot,
mert füst takarja be a Napot.
Azt mondom, nézd meg, mit visznek a vizek!
Mitől sötét a felhő fenn az égen?
Mitől haldoklik a Föld alattad,
Mitől nem olyan már, mint régen?
Az óceánon sokan átkeltek
Sokan bele is vesztek
A kapitány a süllyedő hajón
Süllyed mint egy tengeralattjáró
Pár év múlva a víz alatt...
Drága szülőföldem,
Te egyetlen szép!
Mit vétett néked
Az emberiség...!
Zöldbe borult a természet idén tavaszon,
Ezért szebb lett Ő az egész világon.
Az állatok és növények örülnek,
Örülnek ennek a szép életnek.
A Favágó elment az erdőbe,
Mert fát akart vágni belőle.
Ki is vágta a rengeteg fát,
A vadállatok otthonát.
Ősi legenda mi egy álommal kezdődött,
miben mindent háború pusztított,
Az emberek a természettel szemben,
Minden lény, mi egykoron kihaltnak számított,
Vagy nem is létezett,
Most összegyűlt az erdőben.
A lenyugvó nap tüze égeti a hátam
Képzelet egy fa tövében, elnyúlnék bátran
Nézni, ahogy az esthajnal felvillan az égen
S fűszálak izgassák csiklintva a térdem
S ha hangulatom lankad, ez nyugalomra késztet
Természet hangjait nem hallani egészen
Átérezni a csendet, s meglelni a szépet
Elfelejtett boldogság, rohanásba tévedt...
ködös reggel a kék horizonton,
ponttá lényegül a láthatár,
örvény vagy ösvény, amerre járok,
választ nem várok, kérdezni kár.