Vallomások versben
Öt év telt el, hogy eljöttem otthonról.
Öt éve, hogy rám senki nem gondol.
A világ már ötször megfordult,
S a lábam az útról még nem mozdult.
Minden tiéd lehet,
ami én vagyok:
A sok apró lámpás,
mely szívemben ragyog,
minden tiszta szó,
mi elhagyja ajkam,
a bennem megfogant,
átsuhanó dallam...
a szerelem rothadó gyümölcse
elszáradt faágon terem,
alatta kibelezett kisöccse,
a szeretet hullája hever.
Mint szellő fuvallatán egy kósza ábránd,
Mint bőröd selymén az éjszivárvány,
Oly Gyönyörű vagy.
Az élet zene nélkül, mit sem ér
Az Ember társ nélkül, mit sem ér
A mező virágok nélkül, mit sem ér
A kék ég a nap nélkül, mit sem ér
Az égbolt csillagok nélkül, mit sem ér
Valami ölelés - az Érted sóhajtó csend,
szívrengés tágra nyílt szemű pillanatban.
Szomjazód lettem a világsivatagban,
a forrás vagy, amit kerestem idebent.
Szerettem volna, ha szeretnél,
De ez már a múlt,
Megvolt a lehetőséged,
De hagytam, hogy elszúrd...
nem leszek ha nem akarod
csak emeld fel karod
ne szólj csak ints
tudni fogom nincs több hátra
eltűnök szürke félhomályba
szavaid közti szünet
szél súgta üzenet
csend leszek...
El akarom mondani,
mit jelentesz nekem,
tudod, csak érted dobog
a mellkasomban a szívem.
Mikor megláttam, már tudtam,
végzetem lesz ő, szívemben istennő,
hosszú haja tavaszi szellő, lágyan meglibbenő,
ez az érzés mily felemelő, vissza-visszafordultam.
Ha te lennél az éjjel, én a Hold az égen
Ha te lennél a tenger, én vízcsepp a mélyben
Ha te lennél a búza, én lennék a kenyér
Ha te lennél a kéz, én lennék a tenyér...
Szemedben fényes csillagok gyúlnak,
Mosolygó arcod boldogan nézem,
Szerelmed bűvös erejét érzem,
Régi emlékek a múltba fúlnak.
Belépett az életembe a szerelem.
Jött vele egy adag ismeretlen érzelem.
Nem láttam az eget igazán kékben,
de elég, ha belenézek a szemedbe.
Tavaszi érzékek virágoztak bennem.
Magasba emeltem vágyam üzenetét.