Vigasztaló versek
A nap ontja sugarát, fényesen ragyog.
Nemrég tértek nyugovóra a csillagok.
Költővé lettem, nem tudom miért.
Az élet vezeti a tollamat,
Azt maga Isten tudja, hogy kiért,
A halál pecsételte sorsomat.
Nélküled én magamról sem tudok írni,
egész veled vagyok, csak úgy tudok győzni,
érzem jelenléted, jöjj hát segíteni,
múltra és jövőre vágyom tekinteni,
poros útról aszfaltra jó most érkezni,
nem véletlen az, hogy találkoztunk ketten,
elrendelte Isten odafent a mennyben,
és jött a szerelem, beteljesült álmom...
Vonatnak ablakánál
Mi célból álldogálnak
Kinek hely már
Korábban megmaradt
Kedvesem, fel a fejjel,
Ne könnyezzen két szép szemed;
Mosolyod mentett meg engem:
Hisz kisírtam én is szemem,
De letörölted mind egy szálig,
Mosolyom még ma is látszik.
Versed szép emlékmű, mély érzésből fakad,
Szavakból épített, és párja nem akad.
Drága pici fiad látod, ennyire szeretett:
piciri létével Parnasszusra emelt.
Mert igaz költészet az, ami lélekből fakad,
ne kérj bocsánatot... mert a költő TE vagy!
Feltört lábú reggel, éles üvegszilánkon,
elpöccintett égő csikken, mezítláb,
céltalan bolyongva, port köhintő utcát járom.
- Mi történik veled,
ha úgy érzed magad,
mint egy béka;
elbújva a víz fenekére,
még kuruttyolni is léha?
Szívemből szeretlek drága angyalom,
Engedj be magadhoz, édes csillagom!
Éjszakánként még felkeres,
puha kezével
megsimogat,
letörli homlokomról
a szaporodó gondokat.
Amikor bánat ringatja álmaid bölcsőjét,
s elnyomja szíved ébredő örömzenéjét,
érezd azt, hogy mégsem vagy egyedül,
kigyúlnak vágyaid szikrái leplezetlenül.
Tök jó néha bolondnak lenni,
akkor azt hiszed, nem fáj semmi.
Nem lát még beléd a külvilág,
nem látja azt, hogy mi fáj s bánt.
Ha vérzik is belül a szíved,
ne mutasd meg senkinek, minek.
Ma este másom, már nem maradt,
Csak a te reményed, s annak akarata
Sorsom az utamon nem haladt,
elszállt örökre a boldogság madara
ma este vigaszom, te legyél,
minden bűnöddel együtt szeretlek
nekem hiú ábrándokat ne vegyél,
mert fájón, véresen, jól kinevetlek!
Nem számít a múlt, csak a jelen,
az sem, hogy a föld forog.
Vigyáznak ránk, néznek szelíden
hangtalan néma csillagok.