|  | |
|
tenyeremen törött plomba tenyeremen törött plomba
pocsékba mennek a percek
egy megkergült mérőóra
se tudja hány watton szeretlek...
|
| |
|
| |
|
|
|
Fűzfák hajába... Fűzfák hajába fátylat fon a dér,
pilláink mögött orgonák nyílnak...
|
| |
|
| |
|
Egemen felfeslik a tejút… Egemen felfeslik a tejút.
Szeretőm reggelre összefércel.
|
| |
|
| |
|
Minket ugyanúgy kidobnak… Cserepes szánkból rozsdás
levelek hullnak – szavaink.
|
| |
|
| |
|
folyton mennék-maradnék… folyton mennék-maradnék
lassú dallam az este
kásásodó magányom
ráfagyott az ereszre...
|
| |
|
| |
|
Tiszta verset szeretnék írni… A mesékből elfogytak a csodák, az
ég kék maradt, de össze van repedve...
Sebeink égnek, szilánkos csillagok
gyógyulnak rá éjjelente.
|
| |
|
| |
|
Építőkockám rég elhagytam… Építőkockám rég elhagytam,
belül mégis épül a semmi...
|
| |
|
| |
|
Elrajzolt vonal vagyok Arcomon varasodik az idő,
zsebemben csak csend csörög.
|
| |
|
| |
|
és felborítják a kukákat beleszagolnak a csendbe
érzik az utcaszagot
villanyfényben fürdő
magányos krisztusok...
|
| |
|
| |
|
nikotin ízű a csend... nikotin ízű a csend... isten
földről felvett csikket rág...
|
| |
|
| |
|
A vers csak semmit épít Felvált köröm a világ,
húsomban csontosodik a csend.
A vers bennem csak semmit épít,
ha játszom itthon az idegent.
|
| |
|
| |
|
Turulmadár rikolt bennem A felhorzsolt hajnalokra
rágyógyul a délután.
Öregisten lehajtja fejét,
acélhúron sikít a magány...
|
| |
|
| |
|
Lelkembe lopakszik az ősz… Lelkembe lopakszik az ősz,
ellopja belőlem a nyarat...
|
| |
|
| |
|
Novemberi csillagok Versem annyit ér, mint egy kövesútra
ejtett, gyűrt műanyagflakon...
|
| |
|
| |
|
lyukas magányom magamra terítem mezítláb szalad elém a holnap
- az én holnapomnak tövises a talpa -
lyukas magányom magamra
terítem, ezt a kabátot nincs mi eltakarja...
|
| |
|
| |
Kedvenc
Szerelem
