Gál János
szívem a szögön a holnapot várja
- anyám egykori tűpárnája -
csendben egy gyufa lángja lobban
fejemen átkok kavicsa koppan
a böllér rég kifente kését
a jó elnyeri a büntetését
új a szabó, új a mérték
túlélnek, akik sohase kérték...
Éj harangja fölött hófehér tulipán
Valami készül, valami készül
a szimmetria valahol mégis sérül
Álmomban egyszer jegenyére másztam
Annak ágáról falumat beláttam.
Kiáltottam egyet teli tüdőből...
Volt egyszer egy egyszervolt délután
Verebek csintalankodtak
A röhögő vadalmafán...
Hogyha kimúlok
testté válok
testvéréül ég madarainak
táplálékul föld férgeinek
válasszon, aki hallgat
válasszon, aki ért...
Gondos kezek szórták a magot
Csendes eső áztatta a földet...
Vacsoracsillag kérdi a Holdat:
- Mondd, gyönyörű-szép lesz-e a holnap?
Az alaktalan sötétségpaplan
nem lepi bokánk -
csillagok alól rugdalunk hideg semmit.
...a csúfolódó jégeső,
szeretném hinni: ő az,
ki nem mer belém kötni.
forró hamuból
kirántott ujjacskáid
hátrahagytak... engem is
zenébeszült keservét
az almazöld világnak
egyedül voltál bátor
félkézzel hajítani
mihelyst rájöttél...
Ráncos babszem voltam;
a válogató kéz nem pöckölt félre,
s bekerültem a kondérba utazók...
Mint mikor gyermekként azt játszom
hogy lombok alól napba nézve
könnyes szemmel őrzöm a látványt
- amíg lehet -
S ha tűnni akar, szemhéjamat összeszorítom
egyre görcsösebben, míg egy-egy foszlány
kéken vissza nem rebben...
Felsírtak akkor a fák
Meztelen vállukkal
Fényesen feketén
Az esőcseppek megfordultak...
Múlni magyar gerinccel,
szélkiáltó kopjafaként,
dacolni viharral, penésszel,
csábító júdáspénzzel.