Juhászné Bérces Anikó
Égi angyal jött el érte,
Felkelő nap elkísérte,
Véget ért zarándokútja,
Indult a fényalagútba.
Tarka színű virágtenger
Hullámzik ma a réten,
Hajladozik, illatozik
A májusi napfényben.
Talán beteg lehetett...
Már nem repült,
az úton ült,
bús szemében
bánat feszült.
Jobb kezével jót adott,
ámulatba ejtve,
balkézről meg nagy pofont,
melytől földre estem.
Égen szálló gépmadár,
Nincs előtte akadály.
Búgó hang a hírnöke,
S megjelenik mögötte.
Füstölt sonka az asztalon
Szeletelve mosolyog,
Aranyfényű zamatos bor
Gyöngye táncol, csobolyog.
Locsolóknak! Közhírré tétetik...
Hervadozok, mint a virág,
Locsolókat várok,
Húsvéthétfőn, ha meglocsolsz,
Újra talpra állok.
Esthajnalcsillag jelez,
Lepihenni igyekezz,
Közeledik már az éj,
S kigyúl milliónyi fény.
Madártrilla száll a légben,
szél úr arra száguld éppen.
"Óh, mily kellemes e dallam",
s máris dúdolgatná halkan,
de hangjával egy kis baj van,
nem szól másként az, csak altban.
Hozott a múlt,
visz a jövő,
s a kettő közé szorult idő
ad rá esélyt, hogy eldönthesd...
Tavaszi szél te láttad Őt,
A hős forradalmár költőt.
Tavaszi szél te hallottad
A buzdító verssorokat.
Végy egy tojást, s liszttel, tejjel
keverd nagyon simára,
ízesítsd meg egy csepp sóval,
mert a tészta kívánja.