|  | |
|
Szerelmes vers (Ajándék helyett) Zord az élet! Lábad elé raknám kincsemet,
s mit adhatok csak? Szomorú nincsemet.
Mit mégis? Ajándék helyett verseim talán.
Lelkemből fakadt, Tőled, valahány.
|
| |
|
|  |
|
|
 |
Emlékedbe bújtam Lesem az eget: dörög,
gorombán csattog az élet...
|
| |
|
|  |
|
Kell… Hollandiként bolygó magányos hajó,
lélek tengerét bejárva kerestem, mi a jó.
Értékvesztett álmok kísértek utamon:
tisztesség, becsület, érző szív, nyugalom.
|
| |
|
|  |
|
Jelenidőben… Kinyílt szívemben az Élet-virág.
Pompás illata a mát át meg át-
szövi. Apró magvát nem is tudom
hogy őriztem annyi rossz napon.
|
| |
|
|  |
|
Kislegény Könyvemet térdemre téve hallgatom
a kerítésen át gyöngyöző kacagást.
|
| |
|
|  |
|
Életem filmje Pereg a vásznon.
(Folytonossági hiányt nem okoz
hiányom...)...
|
| |
|
|  |
|
Sírás helyett: Írás Még Ember vagyok! Abból tudom,
hogy mások minden gondja nyom,
és fojtogat a sírás.
|
| |
|
|  |
|
Szélleljáró szellő szárnyán messze szálltál
odaát rám csendben várjál
gyenge szellő hozza hangod
boldogságról nékem suttog
|
| |
|
|  |
|
Anyaszív Megjelenik egy sziluett... Tán most...
most nem csapja be vakuló szemem
egy másik ember árnya - reménykedem.
|
| |
|
|  |
|
Ha megkondul Magányos vagyok és félek:
küszöbként kopik az élet
és nem tudom, hogy hova lépek,
mi vár a rozoga ajtón túl,
ha a lélekharang megkondul.
|
| |
|
|  |
|
Szivárványos éjszaka Nem,
még nem
megyünk haza:
vonz a szivárványos éjszaka!
|
| |
|
|  |
|
Emlékszem... (Szia, Nagymama!) Milyen boldog voltam!
Szüleim kezét fogtam,
aztán kosárkámmal a kézben
előre szaladtam a fényben.
Gesztenye koppant,
ágacska roppant
a talpam alatt.
|
| |
|
|  |
|
Tente Tente, Drága... tente... aludj csak csendesen...
Nehéz takaródat én le nem vehetem...
Melléd bújnék, Lelkem, csodálnám szemedet,
dúdolnék én néked édes énekeket...
|
| |
|
|  |
|
Kakaóillatú béke Valódi, holland, mondják: csodajó...
- suttogta tétován édesapám.
Közben senki sem nézett reám.
(Én nem tudtam mi a kakaó.)
|
| |
|
|  |
|
Lélekharang Hármat kondult... hallod?
Véget ért a harcod.
Arcodon nyugalom,
mint öregekén a padon
napsütötte délután.
|
| |
|
|  |