Mátrai Stella
A búcsú fájó könnye áztatja arcomat,
Megállíthatatlanul gördül le ünneplőruhámra.
Ma ünnepre jöttünk, énekszóval,
S mégis lelkemen úrrá lesz a bánat...
Árnyéka vagy a napnak, s mégis ragyogsz.
Fényedet nem homályosították el az évek.
Lelkedben nincs harag, önzés, méreg.
Mert olyan tiszta vagy,
Őszinte ragyogás életünkben.
Hogyha a nap cukor volna,
Olvadna a cukortorta.
Karamella karaván,
Jönne sorba szamarán.
Ha Ti kövek lesztek,
Én hűs patak, mi simogat.
Ha Ti felhők lesztek,
Én lágy szellő...
Ha Ti virágok lesztek,
Én harmatcsepp a szirmokon.
Nyár van, s dalra kap a szerelem.
Bíbor rózsaszirmok csiklandozzák kezem.
Te enyém vagy, s én a tiéd...
Megnyugodott lelkünk...
Árnyéka vagy a napnak, mégis ragyogsz.
Fényedet nem homályosították el az évek...
Ring a szép nyárfaág,
Szellő simogatja már,
Kis tücsök ciripel,
altatót szelíden.
Madarak édes dalai a fákon...
Te nem jöttél,
Én vártalak.
Az ember mindig meghal egy kicsit,
majd feláll, s megy tovább.
Megtörli szemeit, s felnéz a napra.
A nyári napban szárnyra kap a szerelem,
S Te ott dideregsz sötét szobád mélyén.
Bolyongunk, s keresünk valakit,
Elfutunk a rossz elől,
S közben kicsi csillagok vigyáznak ránk.
Nyugalom hatja át testem minden zugát.
Átjár a szeretet.
Örömpillangók járják táncukat halkan,
Hogy föl ne ébredj parányi lelkem.
Fényes csillag ragyogjál
hozz békességet!
Kicsi gyermek aludjál,
hozz melegséget!