|  | |
|
ízek Megterítesz, tányért, kést raksz
porcelánfehér reggelen.
|
| |
|
| |
|
|
|
koldusok csendje felsepri a várost az este
átgurul a hold a láthatáron
a játszótéren megdermed a hinta
csillagok gyúlnak a fákon...
|
| |
|
| |
|
Auschwitz-Birkenau
(avagy a halál másnapján) Sínek, kapu..., majd újra sínek.
Észrevétlenül kiestek
a ruhákból a testek.
Feloldódtak a színek.
|
| |
|
| |
|
most ne most ne mozdulj
rögzítsük magunkhoz
ezt a pillanatot
odakinn a sötétben
falnak dől a magány
és zsebre dugott kézzel
a halál őrzi az éjszakát
csak egymás ölében...
|
| |
|
| |
|
őrlődés csendet sző a lassú éjszaka
de fel-felhasítják vásznát
feszült denevérek
őrjítő káoszt vajúdnak
izzadt ébredések
szúrt seb vagyok
- átvérzem életem
gyönge szövetét...
|
| |
|
| |
|
...te... ...nyomorult
hiány
eltaszítasz
félrelöksz
magamtól
hol
hozzáadod...
|
| |
|
| |
|
Metszetek
(1) Egy téveteg madár partra siklik az égen.
A vékony horizonton véres hold esik át.
|
| |
|
| |
|
Nélküled Zuhanó éjek törnek hitvány életemre,
s a jelen fájó percei,
mint keselyűk a rothadó tetemre
úgy szállnak szégyen-fejemre.
Nélküled.
|
| |
|
| |
|
APOKRIF (AZ ÚT)
IV. eltanácsolom magam magamtól
nem értek egyet önmagammal
túl szűkek a határaim
s nem elégszem meg a csupasz szavakkal
többnek kell lennem ettől
én több vagyok ennél és valahol egészen máshol
el akarok szakadni ettől a vékonyka határtól...
|
| |
|
| |
|
Félig vagyok magammal Félig vagyok csak magammal Nélküled.
A hiány... melyet itt hagytál bennem:
- teljesen kiürítette a világot.
|
| |
|
| |
|
APOKRIF (AZ ÚT)
III. azonnal egyre kevesebb
az életünk hogy megszületünk
fogyó élet és növő halál vagyunk
ellenünkre dolgozik a holnap
s magunkból csak
tegnapot hagyunk
és ha hisszük hogy
születéssel indul a kezdet
miért a halálban
tanuljuk meg a csendet...
|
| |
|
| |
|
Küldj nekem jó éjszakát Hull a hó az éjszakában,
hófehér-szép a határ.
Küldj nekem: jó éjszakát.
Küldj nekem jó éjszakát.
|
| |
|
| |
|
Gondolatok I. nem hiányzol soha
Te mindig itt állsz mellettem
csak közénk feszíti magát a távolság...
|
| |
|
| |
|
APOKRIF (AZ ÚT)
II. miért ez a díszesen csillogó élet
pompás ékszereinkkel földbe nyomnak az álmok
miért van az, hogy egyszerre remélek és félek
s az idő múltával nem élesednek
hanem halványulnak a képek
rozsdás sínek közt egy állomáson állok
és egy távoli megállón veszteglő önmagamra várok
|
| |
|
| |
|
APOKRIF (AZ ÚT)
I. ...túl szűk testbe vagyunk zárva
és soha nincs előre csak hátra
akármennyit is hazudhatunk
saját magunknak vagy bárki másnak:
önmagunkba csomagolt
ajándékok vagyunk mind a halálnak...
|
| |
|
| |
Kedvenc
Reménytelenség
