alkony ha jön
bizarr nüanszok cincogják tele
kriksz-krakszaikkal paláját
miből már semmi értelemes
nem penderül ámult gyönyörré
lankad csügged a lendítő láb
a korong még darabig a csendre
libbent sántító nyikor-szarkalábakat
s megáll
a mester arcára fintor fájdul
s fénytelen semmibe vágja bele
az elnyomorodott torz sarat