Család
Kiemelt családról szóló versek:
Anyám gyakran sírt - szinte mindenért,
ha koldust, csonkát vagy vakot látott,
szívébe sokak fájdalma befért,
szerette ezt a kerek világot.
Incselkednek a hunyócska évek,
amíg lassan fától fáig érek.
Szél a kertben tündérfürtön játszik.
- Egykéthánégy! Így számolok százig!
Esténként, hogy belépett a házba,
csak rápillantott a vesszőkosárban
riadtan moccanó pár fahasábra:
elég a tüzelő mára - nyugtázta -
és hangjára halkan
visszaduruzsolt a kályha.
Kemencepadka, gubbasztó semmi,
régen összedőlt a búbos háta.
Jó lenne újra ott tenni-venni,
sóhajtva sóvárgok karácsonyára.
Két bezárt égöv a szemed,
és a színét sem látom soha...
Négy gyermekünkből csak az egyik legyél te,
illatos, sűrű haj nőjön a fejére,
kócosan, mezítláb üljön fűbe, kőre,
színes ruhái legyenek s fehér bőre.
Nem szerettelek, amikor esténként
hideg tejföllel kented be a hátam,
ha déli nap égette, én meg csakazértis
minden kukoricát tövig kikapáltam.
Ahogy nézem, magam látom.
Hozzám bújik, ölel, átfon,
könnyen veszi be a várat,
ahogy szeret, ahogy árad,
ki belőle s belém bújik,
át a bőrön, le a húsig...
Három kislány,
tíz, öt, kettő,
ágyban ördög,
kádban sellő,
hébe-hóba angyalok.
Beleng a múltból egy kislány a hintán
a nyári szünetben Dunakeszin tán.
Tiszta, kék az ég, s ő naivan hisz még,
guggolva szemezget málnát, ribiszkét.