Áldás
Tíz év sok idő, de melletted egy pillanat,
Ilyen, ha az ember szereti a másikat.
A tegnapot álmodtam a lankákra,
Tücsökciripeléses, dús legelőt,
És pipacsokkal tarkított zöld mezőt,
Fűszálat fésülő szelet a dombra.
Két apró csillag ragyog az éjben,
elérhetetlen égi messzeségben.
Gyermekként az égre nézve
sokszor megcsodáltam,
mindig a két csillag közelébe vágytam.
Áradj ki, Szentlélek, baj van a világon,
hiába a kristály a bodzavirágon,
néha hull a zápor, Földnek könnye benne,
sok kesergő ember végül hazamenne!
Virágokat hint a tavasz,
az arcokra mosolyt fakaszt,
rózsacsokor a kezemben,
emlékekkel a szívemben
rád gondolok, Édesanyám,
nótás kedvű, életvidám.
Síkfőkúti háznak
teraszán pihenek,
gyönyörű, szép őszben
írom a versemet.
Könny nélkül sír a csermely a fák között,
csacsogó szomjjal nem szürcsöl a madár.
Száraz sziklák lihegnek most a víz helyett,
ím szunnyadó áldás, a mohás meder-vár.
Új esztendő első napja,
Urunk áldásait adja.
Szeretetet, békésséget,
Kenyeret és egészséget...
Decemberben felkelve,
Karácsonyra éhezve.
Hűtőajtót kinyitva,
Mézeskalács gyomorba.
Itt van újra szent karácsony,
fényvirágos fent az ég,
angyal lépdel a szobában,
érzem szívem rejtekén.
Nem vagyunk sem szentek, sem mindent tudók.
De szeressünk jót tenni, mert jól lenni jó!
Minden földi boldogság gyökere az érzés,
hogy a teljesség, hasznosság áldása ad töltést.
Fekszem ágyamon, hitem magam alatt.
Kitaszítottság magányosságát dédelgetem.
Elrejtett kincseimet hová, kinek adjam,
Mi legyen velük? Szótlanul kérdezem.
Édes gyermekem.
E körtefa neked lett ültetve,
Termése táplálja éhedet.
Olyan jó Veled ma a mindenség!
Az űrt betölti lélek-világosságod.
Szellemi színterén szárnyaló lét-igéd
hű tanítóként szolgálja világom.