Álom
Kopogtatott hozzánk kedvesen az őszi szél.
Síri csendben elrévedve az elmúlásról mesél.
Hallgasd, mily szomorúan, ellágyulva beszél,
Rózsaillatú nyáréjszaka csak emlékeinkben él.
Fercsi, Tercsi figyelj ide, halihó,
Farsangolni, farsangolni csudijó.
Legyek király, fényes dáma, királylány,
Vagy bátor harcos, törzsfőnök indián.
Karácsony a szeretet ünnepe,
szívünk boldogsággal van tele.
Ilyenkor csak a szépre gondolunk,
szomorúságra nincs is okunk.
Lidércálmon csüng a hajnal,
napfelkelte közeleg,
kósza álmaim kergetem,
mint a szél a felleget.
Vége van az évnek,
eljött a szilveszter,
vígan fog múlatni
minden egyes ember.
Fenyőfákon fény ragyog,
olyan, mint egy álom,
téli idő vánszorog
botladozó lábon.
Elsétáltam kedvenc padomhoz a parkba
ébren álmodni, visszanézni múltamba.
Itt kerestem először igaz szerelmet,
megmagyarázhatatlan, édes érzelmet.
"Mennyből az angyal lejött" - a Megváltó,
Égben választott, földi útmutató.
Végig-kísér, nézd, az isteni béke,
A Messiás vállalt, meggyőző érve.
A múlt héten egy sötét szobában
voltam egy tükör előtt. Egy fekete
széken előttem ült egy fiatal nő -
kávébarna vállig érő haj, halvány,
rózsaszín ajkak és arcán vörös
ragyogás. Ezt láttam a morzsolt
tükörből belőle, miként mögötte
néztem abban a sötét szobában.
Sajnos, ez egy ilyen valóság
Nem tanult meg tán álmodni?
Nem tudom. Én igazán nem tudom...
Minek járkált annyit?
Mér` nem nyugodott el?
Most meg így járt...
Hangos mulatozás, himnusz és harangszó,
folyt a pezsgő, vidáman szólt a nótaszó.
Elbúcsúztunk az óévtől, hajnalodik,
tűzijátékok robaja távolodik.
Költő
Dédelgetett s génjeimben hordott,
ősi álom nagy költővé válnom!
Megérkeztek ismét az őszi reggelek,
Színesen hullanak a fákról a levelek,
A természet szép lassan álmához közeleg,
Lelkemben én is lassan elcsendesedek.
Ha tenger leszel,
én a partja,
ha elragadnál,
én hullám rajta.
Éteri hang kúszik a felhőkkel,
másvilág tárul a szemem elé,
látom a zene történetét,
kézen fog, s angyalok erdejébe vezényel.