Álom
Anya, én egy labda leszek,
réten föl-le szállok,
gyerekekkel csak jót teszek,
játékszerré válok!
Az ablakom előtt állva
Néztem le a sötét utcára.
Emlékszem, egy alak állt ott,
De csak egy pillanatra látszott.
A takarómban balsors kövérült el,
Néztem, hogy úszik el a néger éj,
Alig haladva, osonva, megülve,
Hold lebeg a hátán; balga karéj.
Mint piros csík, mi szívembe feljut,
Halálos köddé habzott a Tejút.
A tisztáson ülünk a fűben egymás hátának dőlve.
A táj végtelenbe festett vászon, az idő mennyei szikra.
Virágszirmok lebegnek, belefúrjuk arcunkat az égbe.
Hullámok habjain
Álmaim ringatnak,
Hagynám, hogy csókoljon:
Tétova pillanat!
Álom a napfényben
Lassan-lassan telt el az éjszaka,
Gyönyörködöm reggel a felkelő napban.
Oly csodás e jelenség látványa,
Feltölt mindig egy kis energiával!
Azúr-kék színét elvesztette az égbolt,
a nap fény-köntöse már megkopott,
álmaimban mégis visszajár
az izzó fényű, lángszínű nyár.
Amit a művészet jelent nekem
...életet teremtő,
isteni, nyers erő,
földszagú, zsenge tő.
A bőröm alatt bizsergett a véred.
Izzott ereinkben sok kimondatlan
szó. Ősz meghiúsult könnyével ébredt
a hajnalunk, majd nyár sugarával romlatlan,
ragyogó álmot álmodtam.
Újra láttalak. Élénkebben, mint akkor,
Mikor megpróbálok visszaemlékezni,
Hogy milyen is volt nevetés közben arcod.
Te meg nem akartál rajta elmélkedni...
Ébredés
Ezer fénnyel simogat a reggel.
Csak most mentél el.
ami nem pótolható: az a hiány
előtti pillanat vége.
Temetnek egy öreg vajdát,
sokan elkísérik,
halkan sír a hegedűszó
egészen a sírig.
Sötétek a csillagok
e bűnös hajnalon.
Hiába közeleg a karácsony,
ha minden jóság a porba hullott.
Egy oroszlán a szavannáról álmodik,
szíve csendjében pislákol az éjszaka.
Pillanattá kurtított évszázadokig
rohan előre, de nem mehet még haza.