Álom
Ködpaplannal betakarva
álmodik a kis barackfa,
ágain megannyi virág.
A múlt sem ad mindenre választ,
csak a remény kínál némi támaszt,
a jelen kétségek között tengődik,
az akarat lassan hitében vergődik.
Álmomban egy csónakban ülve utazom.
A Nap lenyugvóban vérvörössé festi az eget.
Szívemben egyszerre boldogság és bánat.
Úgy szeretném újra látni édesapámat.
Elszállt a fecske, szél viszi messze,
a hideg napokon fázom dideregve,
szép, szőke kislány, édes, őszi álom,
szívem őt keresi, ő az ideálom.
Álmodom egy szép bálról
Fehér, csipkés ruhában,
A keringőt táncolom
Kecsesen s fiatalon.
Est hull a tájra,
Ég és Föld egybeolvad.
Gyógyír e látvány.
*
covid-19
Mulatozás s
dínom-dánom,
tél űzése
marad álom.
Álmodik csendben
hópihe párnán,
olvad a szívem
ily csoda láttán.
Vége van az évnek,
kétezer-húsz eltelt,
megviselte nagyon
a dolgozó embert.
Kavargó szélben
hópelyhek tánca,
nem csituló járvány
nehezedik a vállra.
Álom és valóság,
falu szélén kicsi ház,
az idő vasfoga reá száll.
Benne sok kis éhező száj
szüntelenül a csodára vár.
Csillagfényes éjen
csillagokat nézem,
ezüstös selymével
betakar az éjjel.
Az Üveghegy közelében,
meseerdő közepében,
Mackó Jankó fekszik éppen
anyukája lágy ölében.
Mikulás bácsinak
rengeteg a gondja,
ajándékait most
kivinni hogy tudja.
Madár vagyok, folyton szálltam,
fától égig ért a szárnyam.
Bejártam a nagyvilágot,
felettem a Nap világolt.