Álom
A fantázia mélyén,
- A világnak a végén -
Ott élnek a Tündérek,
Dalolgatva sok szépet.
Ezt a napot vártuk, Drágám,
Pirulva csüngünk egymás ajkán,
Hosszú volt utad, míg hozzám érkeztél,
Ülj le mellém s pihengessél.
Puha selymes pázsiton
halkan lép a lélek,
fűszál zizzen, szél moccan
csendes legyen lépted.
Altass el, altass el, anyukám,
ezen a csillagos éjszakán!
Bár érthetném én ezt a világot!
De csak magam vagyok.
Markomban tartok egy csöppnyi álmot,
s az álmodó, - halott.
Álmomban hegyeket láttam,
fenyvesekkel zöldbe burkolt
sok-sok nagy hegyet,
és láttam a fenyők felett
felhőkkel cicázó aranyszín Napot,
amint lángra gyújtja
az estre szürkült kékszemű eget.
Makón most ősz van.
álmos utcáin csípős
hagymaillat leng,
itt babérfa nem terem,
s hódít az útszéli szleng.
Álnok álmok átok rátok,
szívemben rég nincs tanyátok!
Hitegettek, s szépet ádtok,
kinevettek, s mégis várok.
Egy álom volt az a hónap!
Egy örökké tartó álom!?...
Felébredtem,
Nem hiszem!
Azt álmodtam,
hogy engem szerettél
karodba temettél,
hogy legszebb voltam...
Oly bolondul ver a szívem, hallgatom
az álommanók ma elfeledkeztek rólam
bőrömbe mar a csend, az izgalom
mi tanyát vert lelkemben, hol vagy
merre jársz, te is úgy vársz-e engem?
felriadtam; kék ég volt,
és bársony-álom
takarta be éltem,
míg élhettem,
s míg világom
csigaházhéja meg nem roppant.
Gravitáció
Sorsom feldobott
kő: eltalált. Nem bújtam
meg mások mögött.