Álomkép
Sok év nélküled - még fáj, ég -
Álmomban észlelem lényed,
Arcod rejtély, homály fedi...
Megtaláltam módját, hogy néhány szót szóljak,
így tán nyoma marad az őszinte szónak,
mit elmémben ott forgat a szabadság vágya,
leírom hát, olvassa majd népem unokája.
Ha másik korban élek,
talán akkor is verselek.
Melyek ott az álomképek?
Vajh akkor ki érte meg?
Halkan szólt a gondolat,
lágyan suttogta nevem.
Még ébren álmodtam,
csillagok közt pihent szemem.
Szürke színű betűim... nem volt másom,
kiben igazán elpihennének ezen a világon.
Csak lapok voltak... Némára írt szavak.
Nem akartam, hogy mások lássanak.
A kék homályon átszakad,
a fürge vízen átreped,
megilleti a válladat,
az arcodat, a térdedet
Telihold fényútján
szállva messze, messze.
A létem túlpartján
álmot sző az este.
Magányos estéken
néha arról álmodom,
testem s lelkem jár
egzotikus tájakon.
Ülök a kék buszon.
A külvilágot kizárva
Csendben elmélázom.
Észre sem veszem,
S hirtelen: egyetlen másodperc.
Minden megáll. Minden dermedt.
Reggelre havazott, fehér ruhába öltözött a táj,
Hajnalban megfagyott a csend, teljesen új élet már vár...
Nézem a naptárt, és biz` kétezer-tizenhat van ma már.
(Senrjon trió)
Van bánatmentes, víg nap
Minden év végén: szilveszterkor!
Nagy mulatozás...
Őrjítő vágyam hajt, Fruzsina,
Őrjítő vággyal találkozna.
Szeretetnek fénye
Neked... tőlem kéne?
Ez lehetne mindkettőnk vágya.
Jó lenne veled ülni, Tina,
Nekem régi erdei padra...
Melegedne szívem,
Virágozna lelkem.
Szemünk erre-arra bámulna.
Villámok cikáznak fejem felett,
csattogva reccsennek, vadul kergetnek.
Rettegek.