Álomlány
Szentgyörgyi Sándor László (bugyonij)
Vallomás
Felhőrácsok résein fény
fény csapott rám a védtelenre
ott bóklásztam én csorba lény
az álomréten elmerengve.
Álmomban elképzelem,
Hogy forró, nyári éjjelen
Átölellek kedvesen.
Azt mondod, a minimál kell,
Mégis a művel bajlódsz.
Állítólag beéred csekéllyel,
De a sok után vágyódsz.
Hogyha Rád talál az álom,
Lelked én is megtalálom,
S együtt töltjük el az édes éjszakát.
... És a sötétben mint megtestesült tündérfény
lebegett a távolból felém
az aranyszegélyű bársonyfelhők felett
egy alak, melyet tán sose tárt még halandó képzelet.
Gyönyörű, boldog álom,
Miben megtalálom világom,
Elmémmel formált alak,
Ki szívemben örökké megmarad,
Csinálunk mindent, mit lehet,
Boldog vagyok, ha rám nevet,
Van minden, mit képzeletem akar,
Egy óriási lepel, mi a valóságtól takar...
Várlak téged, de bevallom, mindhiába
Pedig mindennap találkozunk álmomba`
Tudom, sohase térsz felém
Bárhogyan is szeretném