Angyal
Még jégből formált szoborpark
a tér és az utca, a járókelők
megdermedt árny-alakok,
arcukon a redők, mint faragás-nyomok,
a jégszobrász - február sors-szilánkjai.
Minden nő egy angyal,
férfi vagy, hát szeresd,
gyönge karjai közt
boldogságod keresd.
Születésnapomra
Tizennyolc éve élek -
Kisangyalt remélek,
Ha szívem vére csorog,
Szíveket mesélek.
nehézselyem ma az égbolt
angyalszárnyak súlya húzza
ha a szövet felhasadna
fehér fény folyna az útra
Szeretnék nektek mesélni egy mesét
Örök ima
Szeretnék nektek mesélni egy mesét.
Volt egyszer egy angyal,
ártatlan, csodaszép.
Távoli fények
égi lakói,
régi erények
megjavítói,
testük a dér és
zúzmarafényjel,
hordva a lépést,
így sose késs el!
Igen.
Fel kell néha állni.
Minden nappal kicsit közelebb van
A perc, mikor majd azt mondom, hogy megvan.
Ideértem teljes egészében.
Maradhatok? Maradjak itt, kérem!
Decemberben jobban fáj
árvaságom volta,
hangtalan némaságban
magányos a szoba.
Csendes az éjszaka,
ajtód előtt nem kérdezi senki:
"szabad az Istent dicsérni?"...
Várd a csodákat,
hozza az élet:
advent-imákat,
benne feléled,
tisztul az ember,
hordja az álmot,
nagy kegyelemmel
látva világot!
Ha szeretted készül utolsó útjára,
segítsd őt, a lelke találjon sorsára.
Legyen neki könnyű a távozás terhe,
ne fájjon szívének az elválás perce.
Tollak hullanak a napfényes égből,
A mennyei végtelenségből,
Hatalmas szárnyaknak suhogása,
Lágy hangok kellemes susogása...
Délután jár már, alkonytájt,
Kinyitom a temető ódon vaskapuját,
Meleg még a napsütötte fém,
Nyikorog egy kicsit még.
Angyali lépteket hallok.
Jön, mi hozza a változást, ezernyi szép mosolyt, csillogást, gyönyörű szempárt...
Kicsi vagy, és törékeny,
Ne aggódj, mert segítek.
Ha sírsz, én itt vagyok,
Ezt mindig tudhatod.
Angyalok írnak most helyettem,
s én csak pillegő léptük hallom.
Nyugalmi vágy szívem, és vallom,
s suhogó szót várva epedem.