Anya
Az ablakon keresztül pillantottam meg őt:
Élettelen szobor nyilából ellőtt
nyílvesszőt, amint szemével szobám
mélyén kutat illő áldozat után.
Tegnap nézegettük éppen
azon a rólunk készült képen:
apa és anya két szélen,
én meg mosolygok ott középen.
Lehet bármilyen hőség, forró meleg,
vagy utamban állhatnak jéghegyek,
a világ gondjai nem ijesztenek,
Te mindig velem vagy, bárhová megyek.
Köldökzsinór tartott féken,
összekötött engem, s téged.
Szívdobogásodnak zaja
karolt át, vigasztalt hangja.
Próbálok megkapaszkodni egy hangban.
Szól hozzám puhán, édesen és halkan.
Csengenek benne a reggeli edények,
benne bong egy szerethetőbb élet,
és illata is van: mindig más, de mindig
telített gondoskodás. Szertefut a híg
Annó, amikor kisgyerek voltam,
S az asztalra finom ebédet vártam.
Fényes kanalammal tányért kopogtattak,
mert olyan éhes voltam, hogy már nem láttam...
Anyámat csak ritkán láttam,
tovatűnt a nagyvilágban,
eltelt hónap, év is talán,
kopogott a ház ajtaján.
Egy nehéz nap margójára
Tegnap még oly piciny és védtelen voltál,
óvó karjaim közt békésen szuszogtál.
Telnek a napok, és Te mind nagyobbra nősz,
napsugaras ragyogással szívembe szöksz.
Folyóvá duzzadt az emléked
az évek fénye alatt,
s a beszűrődő képek íze
édes-sós csepp maradt.
Csendemet szú percegése
sem töri meg,
ha becéző bársonyán
szelíd üzeneted
- mint selymes kezed -
megsimít, anyám.
Nem volt kényelmes,
ringó hintaszéked,
a nyikorgó,
vén kerti pad volt
nyár-esti menedéked.
Tündér ő, néha hallgatag,
magzata, mint egy almamag,
szembogarában pilácsok,
lábnyomán nyílnak virágok...
Anyák napján köszöntelek téged,
legyen mindig minden jóban részed!
Édesanyám, csodálatos felhő,
életlázban a hűsítő szellő...
Anyák napján a sok emlék feltolul.
Gyermekségem tükörben él, színtelen,
mert a múltra sok-sok árnyék ráborul...
Tán e vers is azért ilyen dísztelen.