Anya
Kialszik most az alkonyat,
bazsarózsa-parázs,
lepotyognak a felhőszilvák,
holdbográcsban éjjellé
rotyognak,
és pár kendős, párahajú angyal
szétszórja a csillagok
körtehéját.
Ma is gondoltam rád, Anyu,
miközben főztem a levest, és
a közösségi média egyik spórolós
csoportjában olvasgattam.
Biz` Isten, nincsen születés-
napom!
Vagy ennyire beteg lenne?
Tudtommal anyák napja
sincsen,
és a nőnap sincs még
itten!
Egy kérdés csupán
Időkapu, ha megnyílna,
a múlt homályába tennék
pár lépést,
édesanyámnak tennék fel
kérdést!
Eltelt hatvan az életemből,
de tízet átaludtam,
így ezt az időt éveimből
most le is vonom gyorsan!
Növekedett itt a létszám,
most lesz izgi az egész ám!
Nincs már Zsófi magában,
baba van a kiságyban!
Hideg a szobád, üres az ágyad,
finom illatod már nem ölel körül,
egy fényképről mosolyogsz rám,
mely megbillent két üveg között.
Szemeidben meg nem értést látok, kételyt,
sokszor dühöt, bút, Téged mérgező mételyt.
Világra jövünk, nem tudjuk, hol s mi végre,
így érkezünk oktalan e földi létbe.
Bolyongva keresünk célt a mindenségben,
eközben lelkünk dacol és küzd a térben,
s Golgotának éljük e békétlenséget.
Mókus Olga az erdőben
felmászott egy fatetőre,
onnan kémlelte a tájat,
látott is egy szép kis házat.
Volt egyszer egy kis vadmalac,
nem volt csíkos a háta,
ezért gúnyolta a többi
malac óvodástársa.
Szilvike lovának csikója született,
gyönyörű kis tarka csődör csikója lett.
Remegő lábakkal az anyjához mászott,
felnyalta az anyja, mert a csikó fázott.
egy kíváncsi kisbaba szavai
Mondd el, anya, milyen voltam?
Mindig éreztél a pocakodban?
Lubickoltam, rúgtam egyet-egyet,
Már akkor is elraboltam a szívedet.
Fénnyel táncol az ég,
Nem búcsúztat még,
Most is szépet remél,
Hogy holnap újra felkél.
Tudod, anya, gyakran gondolok rád,
peregnek a napok, és nekem nem változtál,
már nem öregszel, már nem vagy beteg,
úgy látlak, ahogy elvesztettelek.