Anya
Az anyát kerestem benned, az ölelőt,
a csillogó szemmel nevetőt.
Az anyát, aki hinni tud bennem,
kinek szemében tükröződik lelkem.
Az anyát, ki értelmet ad a létnek,
ki érintésével a fájdalomtól véd meg.
Temetőbe járt ki Anyám,
néha segített bánatán,
máskor csak ült roskatag
a szőlőlugasunk alatt.
Álomból pattanó rügyet
márciusi szél csókolja,
hajnal hinti gyöngy-harmatát,
s ébred a Nap ásítozva.
Ma még az ölemben ülsz,
vállamra hajtod fejed.
És ma még hajamba fogsz,
átölel két kis kezed.
Gyengén jöttem erre a Földre.
Az Édesanyám fogott ölbe.
Védtelen és nincstelen voltam,
Ártatlan, még semmit sem tudtam.
Hol fáknak lombját szél cibálja
Hol fáknak lombját szél cibálja,
tükörbe néz a régi lányka,
távolból úgy tűnt, könny a cseppje,
anyánknak arcát látja benne.
Már napok óta jó Anyámra
gondolok folyton, néha megállva.
Kopott kapájával kezében
sietett a kertbe, ment sebtében.
Most is hallom csendes szavad:
"Tudod, már nem leszek ifjabb,
mikor érkezel, meddig maradsz,
jön-e nekem télre tavasz?"
Kicsi vagy, és törékeny,
Ne aggódj, mert segítek.
Ha sírsz, én itt vagyok,
Ezt mindig tudhatod.
Piros padon nem ül senki,
tegnap csendje körüllengi,
jó volna, ha azt kérhetném -
gyere anya, ülj le mellém
Kint a kertben hanyatt fekszem,
arcomra ragyog a nap,
lepketáncot nézek éppen...
Furcsán minden mozdulatodra emlékszem,
Egy lassított felvételben nézem,
Elakad ettől minden lélegzetem.
Édesanyám kertjében mindig volt virág,
illata édesen átölelt, elillant, ami fájt.
Nem fáztam, bőrig sohasem áztam,
Ő volt a nap, a szellő, az éltető gondoskodás.