Anyák napja
Édesanyám, mint
hajnali rózsa,
szirma kinyílik
várva a szóra!
Anya könnye harmat cseppje,
legurul a földre,
virággal mész ma kezedben,
s ez tart mindörökre,
édesanyád mindig szeret,
felnevelt és féltett,
nyújtott ő segítő kezet,
bármikor megvédett!
Virággal kezedben indulj nagymamádhoz,
ő is sok időt és dolgot reád áldoz,
vigyáz rád oly sokszor féltőn, ha beteg vagy,
mosolya ragyogó, veled el sosem fagy!
Anyák napja reggelére
virágba borul a rét,
életednek kezdetére
került az örök pecsét.
Anyák a Földön, anyák az égben,
ébred a hajnal, árnyak a réten,
Nap sugaránál nyílik a rózsa,
tétova gyermek várja azóta...
Anyalíra részlet
Orgona ága, lila ruhában
emlékezzél az édesanyákra!
Májusi reggel anyáknak napján,
indul a gyermek, dal csendül ajkán,
mosoly az arcán, virág kezében,
s könnycsepp ragyog az anya szemében!
Megint megjött, ó, nekünk
A május és így anyák napja...
Így... emlékezzünk.
*
Már megőszült fejjel állok itt, Anyám,
Fátyolos szemeddel vigyáznál még rám?
Nem kell már altató, hangod gyöngy emlék,
Csak azt, hogy itt vagy, soká` érezzem még!
Meghatottan nézlek, fiam,
Könnybe lábadó szemedet,
Ahogy köszöntődet mondod,
Veled két boldog gyermeked.
Sokat gondol Rád mostanában, - talán mert jő a vég -
fiad, ki hisz, és él a mában, a földi létbe` még.
Tudom, hogy szelíd szemed követ, s ha rám tekint talán,
biztosan nem vagy elégedett velem, szegény anyám!
A nyári almafák virágai alatt...
Van egy korhadt kis kerti pad, ott örömről mesél anyácska,
ezer fele szálló szirom is megadja magát a szélnek.
Te vagy a dal, a szó, a csend,
egy tej-fehér, nett pergament,
megfestettél engem egyszer,
aztán többször - végtelenszer
Anyám homlokán sűrű gondfelhő ül,
már fiatalon őszbe borult a haja,
a múltban élve siratja rossz sorsát,
bár tovább léphetne, ő mégis ott marad.
Orgonapozsgás
Érzés a május;
Illatos zsongás
Tüllös fürtökön.
húsz éve volt, elapadt bennem.
kiszárad a szám, temetőmagány.
hordozom a viselhetetlent,
kőbölcsőben porladó anyám.