Anyám sírjánál
Kariatida (Édesanyám sírjánál)
Homlokán tartja már a földet,
koszorús párkány a sírhalom.
Lenézek: jaj, mégsem láthatom,
néma ajka csendet sem tör meg.
Édesanyám sírjánál
Minden napsugárban
a te melegséged
A kóbor szél is
felidézget téged
Mottó:
Két ünnep kevés, háromszázhatvanöt
napon át szeresd, tiszteld, védd a nőt!
földi fényeket rég nem látott
sírján a halál kivirágzott...
Bár lépteid eltakarják
nehéz hantok és kövek,
emlékemben ott maradtál,
míg élek, magammal viszlek.
Az nem igaz, hogy az idő
begyógyít minden sebet,
hiába választ el tőled a magas ég,
el még nem engedtelek.
Egyszerűen felfogni sem tudom
Mert véges a tudatom
Hová lesz majd ÉN-ünk
Ha többé már nem élünk...
Anyám elment, anyám elment,
Ő volt nekem az egyetlen,
Elment tőlem, elengedett,
Sírnak érte az emberek.
Virágillat, csend és nyugalom,
Málló festék egy kispadon,
Kehely körvonala egy oszlopon,
Csonkig égett gyertya a sírhalmon!
Anyák napján virágcsokrot veszek.
A Szováti temetőbe megyek.
Leteszem az Anyám sírkövére,
itt nyugszik már ő huszonnégy éve.
Már egész héten
azon töröm a fejem,
hogy mit is mondjak, jó Anyám,
ha a csokrom viszem Neked
temetőbe, a sírodra tegyem.