Anyám sírjánál
földi fényeket rég nem látott
sírján a halál kivirágzott...
Bár lépteid eltakarják
nehéz hantok és kövek,
emlékemben ott maradtál,
míg élek, magammal viszlek.
Már egész héten
azon töröm a fejem,
hogy mit is mondjak, jó Anyám,
ha a csokrom viszem Neked
temetőbe, a sírodra tegyem.
Az nem igaz, hogy az idő
begyógyít minden sebet,
hiába választ el tőled a magas ég,
el még nem engedtelek.
Kariatida (Édesanyám sírjánál)
Homlokán tartja már a földet,
koszorús párkány a sírhalom.
Lenézek: jaj, mégsem láthatom,
néma ajka csendet sem tör meg.
Vadgalamb szavával
(Édesanyám sírjánál)
Minden napsugárban
a te melegséged
A kóbor szél is
felidézget téged
Egyszerűen felfogni sem tudom
Mert véges a tudatom
Hová lesz majd ÉN-ünk
Ha többé már nem élünk...