Apokalipszis
Apokalipszis után
Létezik egy világ nem oly` messze tőlünk.
Óceánok, hegyek éppúgy, mint a Földünk.
Valami hiányzik! Nincsenek virágok.
Sem hatalmas csordák, madarat nem látok.
Nem lehet
Gyűlik a felhő most magas égen,
izzik az ég már ott, keleten.
Harci acél mikor eltapos mindent,
fájdalom majd kiszakítja szívem!
Az élet őrölt, mint óriási feszület,
melyen kerékbetörések tornyosultak,
a végén a legkisebbik: pótkerék.
Szerepek sokasága és labirintus,
versruhák betűinek hiábavalósága...
Prózavers
Lebegek.
Halál és élet közt.
A halál elfut tőlem,
bár nincs frigyünk,
az élet fogva tart...
Pokolmáglyák lobbanásában égig égek,
tótágast állók roncsán riadva rettenek....
Mértékkel mérhetetlen
e táj. Rögbe vetetlen
magva csírázni lomha.
Ragadozó karomba
Igazság lehetne...
Az ember kapzsi életet lehel mellkasából a fákra,
Elhervad tőle az igazság gyümölcseinek virága.
A szél régóta bámul egykedvűen,
már nem szórja a sötétséget.
Isten nekünk hátat fordított, látod, a világ hanyatlik,
A béke galambja megfagyott, ne is keresed a tavaszt itt!
A kőtáblákat összetörték, a pokolba vezető utat abból kövezték,
Az emberi faj végül elbukik, hiába köttetne újabb szövetség.
Sötét utcák,
Ordító hideg,
Angyalok játsszák,
Lábam remeg.
szarkasztikus újságcikket írnak
bértollnok rangú finom firkászok
itt egy ország a szakadék szélén
amíg ti cinikusan vitáztok
Lángoló föld,
És lángoló ég,
Lángol, mi zöld,
S lángol, mi kék.
A Hold-telek egy holt telek!
Vele semmire se megyek.
Vegyek-e vagy mégse vegyek?
Én értelmesen dönthetek.
Perzsel, lángol, lobban a tűz,
A haragos Nap gonosz tréfát űz,
Tízmillió fokon izzik a mag,
Forró napszél éget az ózonba lyukat.