Árny
Itt ülök kint egyedül,
És úgy hiszem, hogy kijössz,
Mert hitemként teljesül,
Hogy csókoddal itt időzz.
Hóval borított e táj,
a lelkem pedig egyre csak vár.
Fehérben úszik a valóság,
és az örök hűség mindent lát.
Fogy a levegőm, ma
egész nap fuldoklok,
feszít és lehúz -
nincs ellenszer...
Ködbe burkolózik e táj,
a szívembe beköszöntött a szomorúság.
Elragad egy árny,
és nincsen többé áldomás.
Lelkem árnya éjjel jő,
Mikor nincsen fény, és nincsen idő.
Mikor csend van csak, és vaksötét,
S nincs tudat s nincs páncél,
Mi óvja lelkem, mi megvéd.
Makkot hullat az öreg cser,
szarvas lépked, meg-megáll.
Egykor ifjú volt, fiatal...
Most idős, öreg...
Az idő csak röpke perc...
Vajon ki érti meg?
Sötét erdőben barangolok bús magam,
semmibe vesző, gazos ösvényt követek céltalan
Minden emberben egy közös
volt és van és lesz, s ez örök:
jelesül a Nap
a fejünk fölött.
Modern haiku csokor
Gőzölgő vidék:
csészémbe képzelem és
lassan ízlelem.
Vörös bársony
Ősz-pompás díva
magára csodálkozik
a tó tükrében.
Halálos suttogás,
közeledik a változás.
Véget nem érő hajszolás,
melynek nyomában ott az Árny.
Kicsi szívem,
Egyetlen édes kicsi szívem,
Hát megöleltél, s arcomra
Csókot öntöttél, mint két
Kolibri a forró nyári szélben.
Nem élek álomvilágban.
Hidd el, hogy nem.
Szerettem, nagyon szerettem,
Szívből, tisztán és igazán.