Augusztus
Forró augusztusi nyár,
ifjúságom emléke visszajár,
csillaghullás idején
boldogok voltunk te meg én.
poros utakon álmos
meleg ballag utak
mentén kókadt
akácok hallgatnak
sárga tarlókon
varjak feketéllnek
kaszától elhullott
szemet keresgélnek...
Pattan a szikra,
távoli titka
léted idézi, az égre kiált!
Hullik a tóba a Nap sugarából sok kicsi szikra,
létre ragyogva csalárd, hordja a szín aranyát,
mégis a nyárból veszhet egészen a távoli titka,
búza kalásza, mi rég adta le szőke haját!
Sárga kalász, színes rét,
ez a nyarad mennyit ért?
Még csábít a tó szaga,
langyos nyári éjszaka,
kék égen fehér habok,
víznek fodrát hallgatod,
majd hirtelen földet ér
lábadnál egy falevél!
Határ szélén dinnyecsőszök,
bokrok alatt nyári gyöngyök.
Dinnyeföldön, kerek labda
gurul jobbra, gurul balra.
Tollam lázad, elmém fárad,
verset nyögnék, iszom párat.
Szívvel írok minden betűt,
forró a nyár, mégis lehűt.
A virágos szőnyeged
megkopott,
rózsaszínű felleged
elfogyott,
járda mellett meglapul
egy levél,
neked így untalanul
dalt mesél!
Augusztusi napfény ül ablakomon,
mint régi hű-szerelem visszatér esdve
a sivár jelenbe, és megfáradt kedve
lelkemet altatja, ringat hallgatagon.
Jajgat már a nyár utolsó dekádján,
Füstifecske kószál az ég tornácán,
Magzatfelhők szállnak, majd továbbállnak,
Hűs esőt hoznak a tikkasztó tájnak.
Kicsalt az augusztus a sötét, éji kertbe,
azt súgta, mutat valamit.
A kis diófa ott állt remegve,
s tartotta a haldokló, vén diófa ágait.
Porba hulló szénaszálak útja mentén
már derekát fogja a lány,
vajúdva is dinnyét kóstolna...
Reggel vadgalamb ébreszt,
este tücsökzene szól,
szénaillatot érzek,
lepke libben valahol.