Ballada
Deresen csillogó gyémántbérceken
ragyognak messze a magas hegyek.
Szétszórja fényét ezernyi csillag,
hozsannát zeng a téli berek.
Verses mese
Lasterion szent völgyében hatalmas, nagy a sereg.
Medrillion hercegnőnek szíve, teste megremeg.
Hogyan óvja városát, ha mellette most gyalogos
mindössze száz kemény legény, többségük még toprongyos?
Izzik a levegő, izzítja a vidéket,
Elszalad a füst, óh, szólítja az eget,
Mind félik őt az ottan álló csemeték,
Félik aztat, jaj, azt a feketét.
Ő járt erre, Adrián,
kapitány az Adrián,
Tépelődve hallgatott,
míg az utcán ballagott.
A szökött fegyenc balladája
...Hé, Joe, azt kérdeztem...
New Orleans-ban volt egy ház.
Felkelő Nap - úgy hívták.
Itt folytak züllött életek,
kik pokolra vettek bérletet.
A diófa a parkban állt,
húsz éve tán, hogy megfogant,
túlélt telet, nyarat, kaszát,
időt tipró vad álmokat.
Franz és Leopold megsárgult gyűrt papíron
Fátyolfelhők takarták a kéket
Az óriáskerékből messze látszott
A Kékbe merült sokat ígért jövő
Franz és Leopold
Szólt a király: "Katonáim, harcra fel!
Ellenségünk nem eretnek, csupán csak a nagy vadak!...
Ballada
Fehér kendője vízbe merül majd,
Az ár tépi, bőre oszlik,
Szívét kettétöri a nap,
Melyen szerelme szertefoszlik.
A Kilenclyukú híd (szájhagyomány útján terjedő ballada)
Vót egy híd, mi likas vala,
Acélszerkezete laza.
Ki is folyt tőle a Tisza.
Tiszta Tiszás lett a határ,
Határtalan, mint az Európa unió.
Nem volt ott kellemes, habár
Úszkálódni csudijó.
Néha úgy érezzük, talált kincs
és ajándék ez az élet.
Kétkedünk: talán van, talán nincs,
vagy a szív kakukkja téved.
Hős időkben így szólt az ének:
- Itt az életnek van ára!
Jattolni kell, ha nem is kérnek,
tekintve nem csak a mára.
Lehettem volna nagy vagabund,
netán önsajnáló vigéc,
kinek nézése, bár magaunt,
kérésre másokról ítész,
nyelvét jól forgató vitéz,
ki, ha kell, készen áll, és jókor.
A szépen hangzó rigófüttyről
Hallgatod, hogy dalol a madár,
a szíved szorul, tüdőd tágul,
dúdolnád te is: - szép a határ!
De minden virág égre bámul,
a Nap naphosszat reményt árul.