Bánat
Néha ezer "szeretlek" sem elég, hogy elhiggyem,
...hogy elhiggyem, tényleg szeretsz.
De nem miattad van, hanem csakis magam miatt.
Bizony erről nem te tehetsz.
Belém reményeket tápláltál,
Vagy csak az elmém játszott?
Szavad szívemnek hirtelen
Szép kis gödröt ásott...
Pillangók jönnek,
szövik az álmot.
Pillangók szállnak.
Ki az? Ki áll ott?
Voltam én már padlón bántva, félrerakva,
S volt, hogy felemeltek az égbe, magasra.
Küzdöttem már egyedül, szemben mindenkivel,
Nem bíztam és nem beszéltem akkortájt senkivel.
Összetörtél teljesen, elsírtam minden könnyem,
Rajtad bánat sem ült, ellöktél magadtól könnyen.
S hogy fejezzem ki hiányodat minden percben?
Hogy érjek partot az általam sírt könnytengerben?
Lassan utolér az éjszaka.
A csend s a magány.
Felnézek a Holdra,
keresem s nem lelem.
I.
Mely dalos madár szegecseli hallásom?
Szólok, elétek tárulom` aggályom,
Forróvíz puhította szívem
Kihűlt mára, eltűnt az én kincsem...
Megköszön(t)ve
Valami ünnepi szép verset
Kellene anyák napjára írnom,
De meghazudtolni
Önmagam nem tudom...
Mert jó Anyám nélkül
Többet éltem már, mint Ővele.
Mi történt? Hogy fakultam így meg?
A boldogság szemem előtt lebeg,
De én csak lehunyom a szemem,
S várom, hogy lejárjon az életem.
Anyám homlokán sűrű gondfelhő ül,
már fiatalon őszbe borult a haja,
a múltban élve siratja rossz sorsát,
bár tovább léphetne, ő mégis ott marad.
Vándor pihen a fák alatt,
Ott sző ábrándos álmokat,
Néha felnéz az égre,
Látja már, hol lesz a vége.
Elveszett barátság
Meghalt már a beszélgetés.
Gondolkodom, mit mondjak, de megőrjít a felismerés.
Nem volt más, csak ígérgetés.
Reménytelen reménykedés.