Bánat
Mintha mindenki keresztje
az én vállamat nyomná,
úgy érzem, nem vagyok már
én a sors kegyeltje.
Kavarog minden bennem,
Könnyes a szem,
Fáj a szív, a szívem,
Kimerült a testem.
Síkfőkúti háznak
teraszán pihenek,
gyönyörű, szép őszben
írom a versemet.
Sírj csak nyugodtan
Folyjon a könnyed
Engedd el szárnyaid
Minek az neked
Zuhanhat magasból...
Nem vagyok egyedül, most mégis úgy vagyok,
tán - ezt nem tudom - vigyáznak rám az őrangyalok.
Van nékem párom, az én Erzsikém,
de mit tehet az ellen, ki nyakában kolonc,
ki önmagában nem több, mint egy szánalmas nyomoronc.
Sosem sírt lelket szaggatóan,
legalábbis én nem emlékszem.
Sokszor csak nézett rosszallóan,
s kiabált velem, ha elkéstem.
Verőfényes reggel
öleli a házat,
kedvesem arcára
árnyat vet a bánat.
Ódon, régi öregúr tétován bolyong az éjszakában.
Továbblépne a hídon át egy másik világba.
A szülinap, a névnap,
a húsvét, a karácsony,
ekkor együtt boldogan
ünnepel a családom.
Újra utál a világ,
így vége mindennek,
már egy lányt se érdeklek,
kiket megszerettem.
Fürkészted már éjjel az eget,
mikor lámpa fénye nem vakít?
Millió csillag ragyog neked,
nyugodt fényük valamit tanít.
szavak ölelése vagy
a csendé
hagyni könnyebb
eldönthetetlenné
növelni sóhajtásból
sivatagokat
Kitépted belőlem magad,
Széttört kapocs belém akad,
Fájó sebből létem fakad,
Megtépázott szívem szakad,
Repedezve ketté hasad,
Leválik egy lélekdarab...
Lehet, hogy ez az utolsó szabad karácsony?
Annyira más, nyomorultabb most ez az ünnep!
A templomokból nem zeng őszinte imádság.
Megcsappant árus-szemek egymásnak feszülnek.
Szilveszter közeleg,
vége van az évnek,
ünnepelni mennek
ifjak és a vének.