Bánat
Minden csak egy pillanat,
gyorsan múló, becsomagolt hangulat.
Én megélem-e, mit nekem osztottak,
figyelem-e, hogy amit adnak,
az aranyló színeket vagy feketét takar.
Rég elveszett reménysugárként süt le rám a Hold.
Az esti friss, lágy szellő minden bánatot felold.
Hirtelen úgy érzem, majd az élet mindent megold.
Kemény katona kerget vonatot.
Kezében hord megannyi csomagot.
Csomagban csempész ezer emléket.
Magával húz ismert emberkéket.
Pörögve csöppen a könny lent,
arcodon éget az élet,
de szívedben ott bent,
mi bánt meg téged?
Siratom a nyarat,
a napfényragyogást,
a vándormadarat,
őszi levélhullást
Rám nehezült a karácsony,
Ahogy a szakácskönyved nézem,
S vágyom egy régi tájra,
Ahol gyermekként éltem.
Nézd ezt a kis puszta tájt,
mily gyönyörű volt egykoron.
Gyöngéd lelked most odébbállt,
te kezem többé nem fogod.
Túl ismerős ez, újra itt vagyunk,
a bánat ajtaján kopogtatunk.
Nem értem, Isten miért játssza dalunk,
melynek ritmusára némán porladunk.
...mécs-pilla pislog szerte ezerszám,
komótos léptek Kőország csendjén,
feszül a bánat sorsnak keresztjén
Könnyeim zizzenő avarba hullanak,
vállamra görnyednek gyermekkori nyarak -
keresem a hangot, az ízt, az emléket,
bármit, mi egy percre visszahozna téged.
Bár régen bennem élsz - lelkemben őrizlek -
lépteim ma mégis sírhantodhoz visznek.
A temetőben
A temető csendje
megidéz egy percre...
Bárcsak itt állhatnánk
egymást átölelve!
Ma megint ugyanúgy indulok az útra:
virággal kezemben minden évben újra...
Akik felhők mögül néznek
Őszi harmat az ágakon,
Könnycsepppek
Az arcokon.