Bánat
Derűre borút hozott
Ősz,
Ködhomály fed tájat,
- Tán elmét is -
Ki tudja, még mit,
Mennyiből hányat?
Ideje lenne befejezni valamit,
Az örömtől újra dalra fakadni...
Kijártad már az óvodát,
új kihívások várnak,
megismered a betűket
és örülsz a tudásnak.
Egy csodás pillanat
volt, hogy megláttalak,
forró szerelemmel
szívembe zártalak.
Az amatőr költők antológiája
változatos képet vetít a világra,
Minden egyes költő hozzátesz egy képet,
így alkotunk együtt egy kerek egészet.
Olyan árva, olyan szegény,
Elhagyott a leány lelke,
Mint árokparton a veselke.
Csak teszem, mit helyesnek vélek,
De nap mint nap azt érzem, már alig élek.
Fáj ez a gyűlölet, s fáj az, amit az élet velem tesz,
De semmi sem fájdalmasabb annál, amikor valakit eltemetsz.
Múlt szele éled,
bánatot ébreszt,
végtelen égen
kit keresel?
Könnyeid záporoznak, szíved kong.
Darabokra törte a szíved virágait.
Égőn sajog és több sebből vérzik most.
A sebek nyomán egyszer újra virág nyílik.
Érzelmek dúltak, vágyak teljesültek.
Keserűség, bánat ezzel vegyültek.
Ne csukd be az ajtót,
Ne menj el!
Most nem hiszed el, hogy
Mi vagyunk az életed.
Mostanában csak a csend
Honol szerény hajlékomban
Az egykor zsongó család
Tőlem oly távol van...
Túl jó volt hozzám az Isten,
De most már semmim, semmim sincsen.
Porba hullott minden kincsem,
Semmim, semmim, semmim sincsen.
Álomból pattanó rügyet
márciusi szél csókolja,
hajnal hinti gyöngy-harmatát,
s ébred a Nap ásítozva.