Bánat
Félretettem az érzést a szekrénybe,
Hisz a lélek nem vitt rá kiölésre,
Hagytam, lassacskán hadd múljon...
Te többet érsz ennél.
Ne fuss hát utána!
Csak remélsz és remélsz, de mindig csak hiába.
Miért nem hagyod hát el?
Csak fájdalmat okoz.
Csak remélsz és remélsz, de az élet felpofoz.
Lélegzem. Élek. Kesergek.
Szívemben a bánat a rengeteg,
Melyben elvesztem talán már végleg,
S sírom is, melyben büszkén halok meg.
Örömöt és bánatot
Együtt visszük, mint zsákot.
Egy szűkített akkord szeretnék lenni.
A belenyugvás előtti izgalom,
Mert inkább egy hátsó fali szívroham,
Mint hosszas, lábon kihordott fájdalom.
Sötét volt a lakkszagú teremben,
benne, mint jeges-fagyos veremben,
egy ember forgolódott tehetetlen,
orcája halvány pírtól pozsgásodott,
hol lehajolt, hol a plafonra dobott
egy maréknyi porladó szegycsontot,
táncolt a parfümszagú búbánattal,
kezébe vette kezét, máskor csak...
Biz` Isten, nincsen születés-
napom!
Vagy ennyire beteg lenne?
Tudtommal anyák napja
sincsen,
és a nőnap sincs még
itten!
Még bimbó voltál,
Ki sem nyíltál,
Mikor letörtek téged
Aljas kezek.
Vékony jégen táncol a lélek,
titkok izgalmas ritmusán lépked,
(egy-két-há-egy-két-há)
így szárnyal rá!
Sebhely
Állok a sors előtt tekintve értetlenül,
Miért sodor össze oly embereket,
Kiknek nincs rá esély, mód, sem időkeret,
Miként a kettő egymásé legyen szerelméül.
Egy anya fájdalma
Lélek a lelkemből, test a testemből,
Itt vagy velem, s erőt adsz nekem,
Erőt e kínhoz, mit viselni gyötrelem,
Nem sírok már, könnyem elfogyott,
Hol vagy, gyermekem?
Most kire számíthatok?
Tizenkét év telt el
bánatban, örömben,
ragyog a szerelem
mindkettőnk szemében.
Félek. Nem merem.
Gondok. Fejem verem...
Tán még nincs itt az ideje, hogy megbocsáss,
És tudom, még oly keserűek e szavak,
de hidd el, minden kimondott szó,
mint rózsatövis,
engem legbelül ugyanúgy
fájdalmasan szúrnak.