Barát
Ketyeg az óra, múlik az idő.
Ülök és hallgatok némán.
Nézek előre, csillag sziporkázik.
Szemed megcsillan közöttük.
Ki az én barátom, kérdeztem,
Az, aki azt mondja: Én féltelek,
Ő befogad, ha nincs tető felettem,
Felsegít a földről, ha padlón fekszem.
Tudom, megkésve mondom el,
S lehet, te már nem emlékszel,
Köszönöm a sok élményét,
Sosem adnám semmiért!
Éltető szeretet: bárkitől is kapjam,
betegséget gyógyít, biztat, hogy elhagyjam.
Szépen, csendben elmúlik minden.
Mint ahogy a levelek lehullanak a fáról.
Úgy tűnnek el életünkből szeretteink,
barátaink, ismerőseink. Mindenki, aki fontos.
A mindenkori legjobb barátom,
Aki olyan nekem, mint a család, családom,
Ő is túl van már több csapáson,
Legyőzte önmagát: túl van a csatákon.
A szeretet angyala útra kelt...
A szeretet angyala útra kelt,
Emberi szívekben meg-megjelent,
Tünedezik - időnként - a jóság,
A földre szállt édeni boldogság.
Eltűnt egy mosoly,
Eltűnt egy szép álom,
Eltévedt egy lélek,
Tévúton egy lábnyom
Ismerlek, ahogy kezembe fekszel. Odatámaszkodsz.
Láttam azt, hogy elfáradsz egyszer meg már századszor.
Ezernyi csatát megvívtunk,
Mindig közös volt az utunk,
Eddig mi sose búcsúztunk,
Mert mi, mi erősek voltunk!
Míg tegnap úgy harcoltam az alvásért.
Reggelre az éjszaka közepén várva
Újra nyithassam két barna kapumat,
Így kelhessek, ugyan kifáradva.
Csellengőknek
Mondd, testvér, jó barát, ismerős, hova lettél,
Hogy szemem elől így a semmibe tűntél.
Mondd, elvesztettünk örökre tán?
Vagy csak egy kis időnyi magányra vágytál?
Szeretni és szeretve lenni...
Ismeretlenben ismerős lenni...
Egy kézfogásban meglátni a világot...
Ápolva átkarolni a boldogságot...
Kik elfelejtettek engem!
Hol vagytok, régi, jó barátok,
Kikkel vállt vállnak vetve álltunk,
Kikkel egymásra támaszkodtunk,
Vagy a másikért kiálltunk?