Barát
Ismerlek, ahogy kezembe fekszel. Odatámaszkodsz.
Láttam azt, hogy elfáradsz egyszer meg már századszor.
Míg tegnap úgy harcoltam az alvásért.
Reggelre az éjszaka közepén várva
Újra nyithassam két barna kapumat,
Így kelhessek, ugyan kifáradva.
Nahát! Újra itt vagy,
Megtaláltál, barátom.
Menjünk, ám várj egy percet -
Csak hozom a kabátom.
Csellengőknek
Mondd, testvér, jó barát, ismerős, hova lettél,
Hogy szemem elől így a semmibe tűntél.
Mondd, elvesztettünk örökre tán?
Vagy csak egy kis időnyi magányra vágytál?
Kik elfelejtettek engem!
Hol vagytok, régi, jó barátok,
Kikkel vállt vállnak vetve álltunk,
Kikkel egymásra támaszkodtunk,
Vagy a másikért kiálltunk?
Erdő mélyén ezüstruhás fenyő ül a hóban,
kásás jégvirágok hada úszik a folyóban,
hideg lepellel körülölelt tájra csönd borul,
minden érzés egy pillanatra elhomályosul.
Ádám és Éva
Ádám
Tavasz volt, szép, virágos tavasz,
Szellő lebegtette meg a hajad,
Olyan voltál, mint egy látomás,
S tudtam, te vagy a végső állomás.
...harag nélkül
Felhúzok egy bő kabátot,
s beburkolózom a hidegben.
Csalódott szeretetem sír,
míg egymaga jajong szívemben.
Varga Istvánné Kelemen Erzsébet
Nem is veszem észre,
nem a minden napom része,
csak a szeme árulkodik,
ez az ember a lelkemben lakik.
Ki is a Barát?
Az, ki folyton oly játékot
űz veled, hogy te lásd
belőle károdat?
Varga Istvánné Kelemen Erzsébet
Barátnőmnek a hívására külhoni kisvárosban jártunk,
hófödte csúcsok között ragyogó tavaszt találtunk.
Festői volt a látkép, hegy oldalába épült virágos házak,
középen a tó, rajta a hajó, s kürtölt a sokaságnak.
Az "elveszettnek" hitt barátnak...
Borús, rideg napok vannak mögöttem,
Sötét, gomolygó fellegek fölöttem,
Félelemmel telt kétségek előttem,
S csak egyetlenegy barát mellettem...
Mi újság, s
hogy vagy?
A válasz érdekel,
mert a barátom vagy,
s örülök, hogy a barátom vagy.
Kérlek, szeressétek a gyermeket,
ha könnytől maszatos arcát látod,
mosolyogj rá, ne menj el mellette,
csitítsd, űzd el a szomorúságot.