Béke
A nagy kérdés
Fehér Galambra hull fekete talár,
sántikál és görnyedez`...
Nézzétek, halandók, micsoda madár!
Nyakán bíbor csörgedez,
fejét kaloda rút bilincse fogja.
Sziklát álmodik a kavics,
hogy büszkén állott egykoron,
mint öröklétre megteremtett,
messzenéző hegyorom.
Csendben a minden, mindenben a csend
Ó, céltalan élet, tőled mit reméljek!
Puszta tebenned, puszta énbennem,
pusztasággal tele sivár lelkem!
Muzsla
Ahol pincesorok állnak,
ahol érmes borok várnak,
selymesek és lágyak,
ott Muzslaiak várnak!
Mily csodás a fény, átölel, hajnal hasadt,
lopott percek, időt áll, pillanat fakadt,
nap ragyog az ég alatt, vízben öltözött,
nyugtalan lelkembe nyugalom költözött.
Puha zümmögés
Tarka kelyheken,
Bodros napsütés
Cirmos kerteken.
Szeretnék elrepülni,
Tiszta szavakhoz elszegődni,
Szeretettavakban megfürödni,
Édes csókodat megízlelni...
Emlékszem. Nem felejtem soha, hogy neked
bátran elmondhattam, ha öröm ért, és sikerem
a tiéd is volt, észrevetted, ha fiatalságom nyúzott,
bántott, vagy nem értettem magam sem, olykor
csak ültünk a kisszéken a konyhában, és te sosem
otthonkában, hanem mindig szépen - nyáron
könnyű ruhácska, télen mellény és melegítő.
A lelkemet látják a szemei,
A léptemet hallják a fülei,
Senki sem köszönt szebben,
Nyávogása köszönt engem,
Pici karma felém lebben,
S máris ott van az ölemben...
Olyan helyekre tudok eljutni,
Ahova más senki.
Van egy örök bérletem,
Amivel nem tévedtem.
Hallgat az erdő, néma fuvallat.
Csúszol a sárban, valaki kacag.
Ülök a fák alatt, nézem a lombokat.
Száműzőm a gondokat, s hallgatom, mit a szellő mondogat.
Bebújtunk a szobába, hogy ne legyen, ki zavar.
Összesúgtunk, játszottunk, s aludtatok hamar.
Egyikőtök mellkason lelt álomra,
Míg másikotok a derekamat karolta.
Hópihe szállong, most szunnyad a tél,
csobog a csönd, nézd, szelíden alél.
Békés az erdő, álmodik a rét,
csordogál nyála, édes, mint a méz.