Békesség
Rég letűnt idők hajnala
húzott magával az éjszakába.
Kihunyt üstökösként keresztül
a ragyogó félhomályba.
Szeretném érteni, mit beszélnek a fák,
álmodnak-e éjszaka az alvó koronák.
S visszaálmodják-e az elszállt időket,
a réges-rég elmúlt, kedves emlékeket.
Álmodj egy szebb világot,
A felhők fölé egy olyan országot,
Hol virágba borul minden reggel,
És veszélytelen lesz majd az ember.
Csillogó karácsonygömb,
és fényes, foszló kalács.
A föld hófehér ruhát ölt,
pattog a tűzőn a faháncs.
"Kívánságfa" 2.
Új esztendő hajnalán mit is kívánhatnék én,
Ami nékünk többet ér a föld minden kincsénél?
Nem óhajtok egyebet, mint boldogabb életet,
Sokkal szebb s jobb napokat, hónapokat, éveket!
Mi nekem a karácsony?
Vágyakkal teli álom.
Meg nem tett teendők,
Mindent megadó szülők.
Ködbe nézek, betemet a homály,
Kifeszül számos gondolatfonál.
Borzongva a távolba révedek,
Szörnyű igazságokra ébredek.
Azon gondolkodtam, míg sétáltam haza,
vajon tényleg létezik-e a csoda,
talán éppen a Mikulás az, ki hozza,
vagy ahogyan mondják, talán a Jézuska.
Angyal száll a libbenő gyertya lángrA,
Derűt és hitet kínál, örvendjen szíveD,
Vendéged most a szeretet, boldog a szíV...
Vasárnap este lett, korán sötét és békesség,
Apa az asztalhoz hívott, és leoltotta a fényt.
Zöld körkoszorút gyertyákkal középre rakott,
Alul fehérlő terítő márványosan ráragyogott.
Hatvanhárom éves lettem én,
s még mindig él bennem a remény.
Így születhetett meg e költemény.
Március idusán
békét a magyarnak,
rabigát és láncot
többé nem akarnak.
Pólódba bújva várom a reggelt,
A "Jó reggelt" üzeneted, mi felkelt.
Befogad az erdő,
lassan elszendergő,
búcsút intnek nyárnak
széllel lengő ágak.
...
Csend és nyugalom kell, beláthatod.