Békesség
Doromboló, csendes volt az este,
midőn a bambuló, sápadt holdvilág
a lombok mögött a fényét kereste,
és kerek arcára font ezüst koronát.
nem tündököl a szépségem
szürke-létem észrevétlen
rojtos csipke finom lelkem
engedem hogy lágyan lengjen
Átkarol a jóérzés, mosoly ül a számon,
a lelkem megpihent, elringat egy álom.
Végre a béke, a csend van itt,
a kimondatlan, néma vágy
megszülte újra a harmóniát,
melyben az ember megleli
napszítta létének fényeit,
meglátja régi önmagát,
mindazt a múlékony csodát,
amit az emlék visszahív...
Egyformák
Az óriás és a törpe
belenéztek egy tükörbe,
vajon mit is láttak benne,
kíváncsi vagy kicsi gyermek?
Álmaimban minden oly` csodás, kerek,
igazgyöngyként gurulnak rám áldás-szemek.
Zizzen a létünk aranykalászon,
érik a hitünk búzaszemekben -
mézízű remény fonott kalácson,
bíborszín nedű - fut az erekben.
Amikor megérintettem fénytelen arcod,
tűzforró homlokod égette tenyerem,
éreztem balgaság volna megszólalnom,
mert csendes, ringató ölelésem szereted.
Összehajtogattam világom sarkait,
megfakult rojtjait szépen elsimítom.
Új ablakot tárok megszépült jelenre,
a kérges tüdőmbe reményeim szívom.
Minden rendben - könnyű az este,
bágyadt ablakok fényéből, nézd,
mind kileste
fiatalságom "netovábbja",
hogy réges-régen vagyok már - itt -
megtalálva.
Kamillavirágok égnek: lelkem oltár,
bezártság pattanó rácsára kinőttek,
illatuk felemel s átsegít a voltnál,
újra tisztulni tud a ködlő előttek.
Mondd, mért sírnak az öreg fák a bús alkonyi ködben,
és mért hallgat a bizalom a soha nem volt csöndben,
földig hajolt a tisztelet, de mit sem ér ha nem hiszed,
ha márványkőbe vésett álszent mosolyokat keresed.
Eljött az újév, benne a reményünk,
milyen szépen ragyog az újrakezdés,
hogy szebbé tegyük, újra van esélyünk,
nem tompítja fényét az öregedés.
Ma meglestem a Napot.
Álmosan, lassan ballagott,
Mosolya szétterült az égen,
Mely tisztán, kéken ragyogott.