Beteljesülés
Erdőben eltévedt, kóbor árny
meredőn sötétlő fák között,
távolban feltűnő gyertyaláng
- reményét látja az üldözött.
Kész
A szép
Koszorú.
Négy szál színes
Gyertya a dísze.
A Napsugár fénylőn süt le rám,
Melengeti testem és lelkem,
A Szél lágyan végigsimogat,
Kacéran karjába kap,
Duruzsolva altat el...
Édes vággyal telnek perceim,
Duzzadnak ízlelőbimbóim.
Mert már reggeltől kívánom a fánkot,
Süssünk ebédre - meggyőzöm anyát most.
Úgy vártalak, dédelgetve álmom,
majd megfogantál,
méhem magjaként növekedtél, szívvirágom,
hányszor, de hányszor simogattam
kezed, lábad vagy éppen fejecskéd,
ahogy hasamból dombokat emeltél,
jaj, de sokszor néztem a tükörben,
alakom hogy formálod bölcsőd kényelmére...
Két karodban megpihenve
arcomon a könny pereg.
(Megvénült az, és az árka,
mint a kígyó, tekereg.)
Álruháim százai szakadnak le rólam,
elhelyezem őket az üvegkoporsóban,
ahol feküdt eddig a legmélyebb személyem,
törékenységem és minden áldott szeszélyem.
- a hatodik napon -
Benned lakoztam...
parazitád voltam, oldaladon
csüngtem...
Gyász
Néma tekintet
beszél a szavak helyett,
írásjele: könny.
Kit kertembe hoztam
Álmaim egén,
Gondosan vigyázva,
Ne legyen szegény,
Megkapott engemet
Szóval s hallgatással,
Szemében barnászöld,
Néma ragyogással.
- közhelyes gondolatok hozzád -
Nekem a boldogság ringatás a te meg énben,
mikor bámulástól halhatatlan két kávészem.
Meleg van. Esik szakadatlan.
Rád gondolok, készülök hozzád.
Makacs vagy és fékezhetetlen.
Mégis vágyom terád szüntelen.
Montsalvat legendája (Parsifal)
1.
Montsalvat völgye hívogat,
megváltásodra vár, Lovag,
néma intése száll Feléd,
utad célját nem sejtenéd?
Megváltoztattad az életem, tévúton jártam,
megjelentél, ahogy egy Angyal, csak álruhában.
Berobbantál váratlan... Akár, mint egy meteor.
Egy olyan leányt találtam, akit máshol sehol.
Lerombolják a teremtés négy oszlopát,
Bélyeget hord a kiválasztott homlokán,
S feláldozzák Őt a tudomány oltárán,
Majd felemészti a tűz, Isten templomát!